CSATLAKOZZ CSAPATUNKHOZ!
Üzemeltetési csoportvezető
A Számlázz.hu-val kategóriát teremtettünk, amikor 2005-ben elsőként tettük publikussá online számlázónkat. Már akkor startup voltunk, amikor a felhőszolgáltatások, okostelefon, Tesla és a minyonok még a világon sem voltak. A megállíthatatlan innovációt mára több mint 640 ezer cég és több mint 760 ezer felhasználó csatlakozása dicséri, mindemellett a fintech-forradalom előtt lettünk a pénzügyi technológia előhírnöke, így 2017-ben már pénzintézetek stabil partnereként léptünk új piacokra.
“Egy napnyi munkám, amit a Számlázz.hu-ban végzek, összességében akár tízezer napos munkamegtakarítást jelenthet a magyar vállalkozóknak. Felemelő érzés, hogy emberek tízezreinek életét tudjuk megkönnyíteni a rendszerünkkel!” (Stygár-Joó János, társalapító)

Bár a “corporate” hangulatnak még a nevétől is irtózunk, mindig is nagyvállalati, élvonalbeli technológiákat alkalmaztunk, továbbá tudatos stratégia és üzleti modell mentén építkezünk.
A komoly fejlődési lehetőségek kiaknázása miatt keresünk új munkatársat csapatunk fejlesztésére.
IT üzemeltetési csoportvezető
Feladataid lesznek:
Kialakítod és működteted az IT üzemeltetésre vonatkozó belső folyamatokat;
Ismered a Számázz.hu teljes IT HW és SW infrastruktúráját, ezek erőforrásait folyamatosan optimalizálod
Gondoskodsz a rendszer folyamatos, zavartalan működéséről;
Szervezed az üzemeltetési csapat munkarendjét, kialakítod a munkavégzés fontosabb szabályrendszerét; priorizálod és kiosztod a napi feladatokat;
Továbbfejleszted a meglévő- és kialakítasz új transzparens mérési rendszer(eke)t, amelyek folyamatosan monitorozzák működésünket;
Biztosítod az irodai IT infrastruktúra működését, felelsz az eszközök beszerzéséért, működéséért, támogatod a teljes Számlázz.hu csapat munkáját;
Támogatod és szervezed az IT biztonsági feladatok ellátását és a rendszeres biztonsági auditokat;
Támogatod és folyamatosan fejleszted a belső működéstámogató rendszereket;
Szorosan együttműködsz az IT csapat többi tagjával;
Szerdánként közös reggeli a kollégáiddal;
Együttműködsz a külföldi kollégákkal a közös projektekben;
Rád várunk, ha
Nagy tapasztalatod van bare metal IT infrastruktúra üzemeltetésében, de ismered az AWS felhő szolgáltatásait is;
Van tapasztalatod Linux, PostgreSQL, Java, Tomcat, Apache, alapú rendszerek üzemeltetésében;
Rendelkezel IT biztonsági tapasztalattal;
Vezettél már kis létszámú csapatot;
Pontosan tudod mit jelent egy kiesésmentes szolgáltatás biztosítása;
Ha kommunikatív vagy, és értékeled a jó társaságot (ez mi vagyunk). 🙂
Hozzánk akkor éri meg eljönnöd dolgozni:
Ha a szakmailag magas szintű és önálló munka, a folyamatos fejlődés lehetősége, és a családias, emberközpontú munkakörnyezet érték számodra;
Ha fontos neked, hogy komplex feladataid lesznek, amelyeken együtt kell dolgoznod a többi csapattal;
Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy:
Odafigyelünk egymásra, kellemes, támogató munkakörnyezetet alakítottunk ki;
Nem hagyunk magadra a problémáiddal, bármikor bármit megkérdezhetsz;
Fontosabb a termék minősége, mint a határidő;
Fontos, hogy jól érezzük magunkat és szívesen elmenjünk együtt sörözni;
Belülről láthatod egy olyan cég működését, amely már bizonyított valós piaci körülmények között;
Szilícium-völgyi hangulatban dolgozhass a Graphisoft Parkban;
Ezt kérjük:
Magas szintű angol nyelvtudás
Egyetemi diploma
Több éves, releváns szakmai és csoprtvezetői tapasztalat
Munkavégzés helye: Budapest, III. kerület, Graphisoft Park
Munkaidő: főállás
Munkába állás kezdete: azonnal
Küldj CV-t! Íme 6 lefegyverző érv, miért csatlakozz hozzánk:
Mert egy 18 éves startup hangulatú cég egyszerre innovatív és stabil, izgalmas és megbízható. Elsőre hihetetlennek tűnő terveit valódi eredményekre alapozza.
Mert nálunk teljességében láthatod át és oldhatod meg a feladatokat – nem egy apró fogaskerék, hanem felelős, kreatív problémamegoldó leszel.
Mert a kezed alól kikerülő megoldásra te is büszke lehetsz, mint egy asztalos a kész bútorra, amit összerakott.
Mert magadénak érezheted a projektjeidet – a megoldás, amit létrehozol, a vállalkozásunk részévé válik.
Mert rögtön komplex feladatokat kapsz, de nem leszel egyedül hagyva velük, szuper kollégák támogatnak, amikor kéred.
Mert megbecsüljük a magunkhoz hasonlóan profikat – ha egyszer megérkeztél, meg is akarunk majd tartani!