CSATLAKOZZ CSAPATUNKHOZ!

Ügyfélszolgálati munkatárs

A Számlázz.hu kategóriát teremtett, amikor 2005-ben először tette publikussá online számlázóját. Már akkor startup voltunk, amikor a felhőszolgáltatások, okostelefon, Tesla és a minyonok még a világon sem voltak. A megállíthatatlan innovációt 120 ezer felhasználó csatlakozása dicséri, mindemellett a fintech-forradalom előtt lettünk a pénzügyi technológia előhírnöke, így 2017-ben már pénzintézetek stabil partnereként léphettünk új piacokra.

“Egy napnyi munkám, amit a Számlázz.hu-ban végzek, összességében akár tízezer napos munkamegtakarítást jelenthet a magyar vállalkozóknak. Felemelő érzés, hogy emberek tízezreinek életét tudjuk megkönnyíteni a rendszerünkkel!”

Bár a “corporate” hangulatnak még a nevétől is irtózunk, mindig is nagyvállalati, élvonalbeli technológiákat alkalmaztunk (vagy még élvonalba kerülésük előtt kezdtük használni, pl. Kolboidékkal már akkor UX-ról beszélgettünk, amikor a legtöbben még nem is ismerték a fogalmat), továbbá tudatos stratégia és üzleti modell mentén építkezünk.

A komoly fejlődési lehetőségek kiaknázása miatt (iparágunkban akár a következő Google lehetünk) keresünk új munkatársat csapatunk fejlesztésére.

Ügyfélszolgálati munkatárs

Új munkatársunk legfontosabb feladata ügyfeleink kéréseinek megoldása. Nem lehet olyan, amire nem létezik válasz, ezért feladatod lesz az ügyfelek kérdéseit, kéréseit saját hatáskörben, érdemben, a lehető legrövidebb időn belül megválaszolni, az ehhez szükséges adminisztrációval együtt.

Előfordulhat, hogy szükséged lesz a társterületek (informatika, marketing) segítségére az ügyfél számára megfelelő megoldás, vagy válasz megadásához, amit az ügyfél felé neked kell képviselned. A célunk az, hogy a szakma legjobb ügyfélszolgálatát biztosítsuk felhasználóink számára, továbbá személyes, emberi hozzáállást érezzenek (mivel egy szerethető márkát építünk), ne egy személytelen, hivatalos nagyvállalatit.

Feladatok

  • Az ügyfeleink teljes körű kiszolgálása, elsősorban e-mailen, de nem riadhat meg akkor sem, ha a megkeresés telefonon, postai úton, vagy akár személyesen történik

  • Önfejlesztés: változások, napi információk folyamatos követése

  • A napi munka során felmerülő folyamatokkal és eljárásokkal kapcsolatos problémák felszínre hozatala, ötletek nyújtása azok megoldására a hatékonyság növelése érdekében

  • A teljesítményével és a munkája minőségével kivívni az ügyfelek maximális elégedettségét

  • …és amivel nem kell foglalkoznia, az az értékesítés, így tényleg minden adott lesz ahhoz, hogy a legmagasabb szinten tudjon az ügyfelek kéréseire koncentrálni

Elvárások

Az ideális jelölt online ügyfélszolgálati tapasztalattal is rendelkezik, türelmes szakember módjára eléri, hogy az ügyfél, akárhogy is kezdett, a végén elégedett legyen.

  • Középfokú végzettség

  • Legalább 1-3 éves ügyfélszolgálati szakmai tapasztalat

  • Számlázási, számviteli ismeretek előnyt jelentenek

Amit kínálunk

Olyan munkatársat szeretnénk, aki számára fontos, hogy itt a piaci átlagnál magasabb szakmai elvárásoknak kell megfelelnie, viszont hosszú távú, biztos szakmai karriert, és közvetlen hangulatú (startup és nem multi) cégkultúrát ajánlunk.

  • Versenyképes fizetés

  • Ügyfélorientált cégvezetés

  • Stabil, piacvezető cég

  • Odafigyelünk egymásra, kellemes, támogató munkakörnyezetet alakítottunk ki

  • Magasan képzett kollégáinktól sokat tanulhat, folyamatosan fejlődhet

  • Szilícium-völgyi hangulat (Graphisoft Parkban vagyunk)

Munkavégzés helye: Budapest, III. kerület, Graphisoft Park
Munkaidő: főállás
Munkába állás kezdete: azonnal

Jelentkezés

Pályázatod (fénykép, magyar nyelvű önéletrajz) a job@szamlazz.hu címre küldd, tárgy mezőben: „Ügyfélszolgálati munkatárs”.

Kíváncsian várjuk pályázatod!

Küldj CV-t! Íme 6 lefegyverző érv, miért csatlakozz hozzánk:

Olvass rólunk és a hangulatról itt!