Egy céges roadmap egy közös útvonalterv, amin tudjuk, hová tartunk, és azt is, hogy sok részfeladatból áll majd össze a nagy egész.
A csapatfutás is pont ilyen.
A siker kulcsa, hogy mindenki lehozza a saját szakaszát, és közben a legkevesebb fájdalom érje. 🙂
Az alábbi blogcikkben a Számlázz.hu csapattagjainak tollából olvashattok olyan tippeket és bevált ötleteket, amelyek segítettek a jobb, stabilabb futóteljesítmény eléréséhez, hogy végül ott legyen a csapatsiker!

Judit

Mottó: ne csak fuss – tervezz is!
A csapatversenyek során nemcsak a megfelelő felszerelés számít, hanem az is, hogyan gazdálkodsz az erőddel a rád eső szakaszon. Az UltraBalaton nemcsak fizikailag, hanem fejben is kihívás: kulcskérdés, hogy mikor és hogyan frissítesz, illetve hogyan osztod be az energiádat futás közben.
Egy korábbi versenyen a szokásosnál hosszabb, emelkedőkkel teli szakaszt kaptam. Sokat segített, hogy a verseny előtti napokban (akár már több nappal korábban is működik) végigfutottam a kijelölt távomat. Nem versenytempóban, hanem tudatosan, figyelve arra a sebességre és szintidőre, amit csapattagként előzetesen vállaltam.
A pályabejárás során rengeteget tanultam:
– Hol érdemes tudatosan visszavenni a tempóból és energiát spórolni,
– mely meredekebb emelkedőkön hatékonyabb egy tempós gyaloglás, mint a küzdelmes futás,
– hol vannak lankás, gyorsabb szakaszok, ahol lehet „időt nyerni”, és kiegyenlíteni a lassabb részeket.
Ez a fajta előrelátó tervezés segített abban, hogy reálisan osszam be az erőmet, ne a pillanat hevében döntsek, és végül a saját legjobb szintidőmet fussam az UB-n.
Tipp: ha teheted, járd be előre a szakaszodat – vagy legalább tanulmányozd részletesen a terepet. Az UltraBalatonon a tudatosság legalább annyit ér, mint a jó futócipő.

Réka

Nem vagy egyedül! 🤗
Az én üzenetem főleg kezdő futóknak szól, mert egyszer mindenki volt kezdő. Mindenkinek megvan az az élménye, amikor 1, 2 vagy 3 km után megkérdezi magától, hogy “minek jöttem le egyáltalán futni?”. Mégis, a legtöbbünk nem hogy csak egyszer, de aztán még számtalanszor megteszi ugyanezt és lefutja azt az 5, 10, 21, 42 vagy még több kilométert.
A futóeseményeket bármennyire is “versenynek” hívják, nem a versengésen van a fókusz, hanem a közösségen, az együtt sportoláson. Ahogy a futópályán, úgy a versenyeken sem az számít, mekkora távot vállaltál, milyen tempóban futsz, vagy lihegsz-e közben. Ott mindenki sportoló, mindenki sporttárs, és mindenkit bátorítanak tekintet nélkül arra, hogy ez az első futóversenyed vagy a századik.
Ez fokozottan érvényes, ha váltóban futsz, mert ilyenkor nem csak a többi futótól, hanem a saját csapatodtól is számíthatsz a támogatásr:, akár a váltópontnál várnak téged, akár bringával kísérnek a szakaszodon.
Szóval, amikor legközelebb ott állsz majd a rajt előtt, és remegnek a térdeid, engedd el a szorongást, és add át magad a közösségi élménynek, legyen ez egy örömfutás jó hangulatban, jó emberek között!

Barna

Miért kezdtem el futni?
Mert egyszer az egyik volt kollégám felkért, hogy az UB-n kísérjem. Akkor szembesültem vele, hogy ez nem csak a futásról szól. Persze a profiknak igen, a kitűzött cél elérése. Lefutni, jobb idővel lefutni, mint korábban, vagy bármi amit el akar érni. De amatőrként a legfontosabb, hogy jól érezd magad, és tényleg sportélmény legyen.
Ezután az alkalom után kezdtem el rendszeresen futni. És sokszor unalmasak voltak az edzések, egyedül futni ugyanazt az útvonalat, újra meg újra. És utána jött az első Vivicittá. Az egy teljesen más élmény. Nem volt célkitűzés, csak annyi, hogy élvezzem a futást. És ez megvolt. Sőt a vártnál jobb eredménnyel, mert a verseny mindig hozzátesz az egészhez egy pluszt. Utána jött az UTT csapatban, majd az UB csapatban, majd az UBT csapatban. Ez megint más. Itt nem egy versenyről szól nekünk az egész, hanem a csapatról. De ehhez kell az, hogy az egész napodat vagy a 3 napodat rááldozd és úgy is élvezd. Mert a hideg éjszakák unalmasak tudnak lenni, ha nem jó a csapat.
És a legfontosabb. Készülj fel a versenyre, edzéssel, ruházattal, frissítéssel. Ezt a profik tudják, inkább azoknak szól, akik első bálozók. És merj többet vállalni, mint amihez szoktál, mert a verseny itt is hozzá fog tenni.

Balázs

A futáshoz elvileg lábak kellenek. A lábra pedig cipő. És esetleg zokni. Aztán meg is vagyunk.
De ez teljes tévedés!
A futáshoz zene kell. Hangos. Lehetőleg valami metál vagy rock.
Mondjuk a stílus-választással nem mindenki ért egyet. Amikor a saját távomat lefutottam az UB-s váltónkban, beálltam biciklis kísérőnek. Láttam, hogy Szandrának, aki éppen futott, jól jönne valami, ami eltereli a figyelmét a rettenetes melegről. Odaadtam neki a fülesemet, amin éppen P.Mobil szólt. De visszaadta. Inkább a rettenetes meleg, csak ezt ne 🙂
Pedig zene nélkül tényleg nem tudok futni. Először is azért, mert ha nem hallgatok zenét, akkor hallom a saját lihegésemet. Aki pedig liheg, az fáradt. Vagyis attól leszek fáradt, hogy nem hallgatok zenét.
Másrészt pedig azért, mert a jól megválasztott zenében van valami, ami döbbenetes energiát ad. Amikor 20 km után is azt érzed, hogy ezt üvöltve énekelnéd.
Egyszer voltam a Párizs Maratonon, igaz akkor még nem futottam, csak nézőként véletlenül keveredtem oda. A Szajna partján az utolsó kilométereken végig dobosok álltak és hordókon doboltak. Nem ők tapsoltak a futóknak, hanem a futók köszönték meg tapssal a biztatást, akkora erőt adott nekik.
Szóval a lábak és a cipő fontosak. De a zene még inkább 🙂

Vera

Nehéz mit hozzátenni, mert mindenki kicsit az én szívemből is írt 🙂

A zene, a tervezés, a határok feszegetése, a közösség erejéből való táplálkozás (meg persze a megfelelő frissítő/hidratáló/energizáló löttyökéből) mind nagyon sokat segítenek egy verseny során, de nekem még az is szokott, ha tudatosan kezelem a saját magammal szemben támasztott elvárásaimat. Szuper, ha valaki élete futását tervezi egy eseményen, de ember tervez… a többit tudjátok, – és ez így van jól. Lehet, hogy sikerül teljesítenem, amit szeretnék, de az is lehet, hogy a versenyt megelőző éjszaka, pár nap vagy akár pár hét nem arról szól, hogy a nagykönyvnek megfelelően edzzek, táplálkozzak, regenerálódjak, és akkor a nagy napon sem várhatom el magamtól, hogy ettől függetlenül úgy teljesítsek, mintha minden a tervek szerint ment volna. Volt már sajnos ilyen, és akkor nem is vállaltam annyit, mint amennyit előre elképzeltem. Ha erre megfelelően felkészülök, tudatosítom magamban, hogy az adott élethelyzethez képest megtettem mindent azért, hogy felkészüljek, hogy nem (csak) a teljesítményért, hanem az élményért jöttem, akkor sokkal könnyebb átadni magam a verseny hangulatának, és sokkal könnyebb tényleg átérezni a (szerintem nagyon igaz) mottót, hogy nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel.

Bárhol is futsz, és bármilyen táv vár rád, mi innen is drukkolunk!