Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.01.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Mitől annyira izgalmas még mindig a csúcsra járatott startup-őrület? Maguk a startupperek, az ötleteik, a lendületük, a megvalósítás, a szemléletük érdekes? Vagy az a döbbenetes lehetőség, hogy valaki – aki akár te is lehetnél – egyszercsak kitalál valamit, dolgozik rajta néhány-ezer órát megállás nélkül, majd ha tényleg jó a cucc, hatalmas haszonnal eladhatja, aztán kezdheti elölről az egészet? Attól, hogy egy csomó frissen felbukkanó ötlet nagyon konkrét társadalmi problémákat old meg? Attól, hogy multinacionális vagy simán elavult mammutok által uralt gazdaságban üde színfolt egy-egy feltörekvő, fiatalos, vagány próbálkozással találkozni? Attól, hogy ezek a „srácok” itthon is gyakran nemzetközi színvonalú cuccot hoznak létre?

Itthon is sok szó esik erről a merőben modern gazdasági struktúráról, de a tengerentúlon is kitermelődött már egy-két olyan tapasztalt vén róka (Lee Lowden pl. már 21 is elmúlt, amikor eladta az első sikeres vállalkozását), akik saját tapasztalatból nagyszerűen segíthetnek elkerülni néhány tipikus startupper-csapdát.

Lee Lowden öt startupot alapított és irányított 14 és 21 éves kora között, és állítja: a világ egyik legcsodálatosabb dolga eladni egy vállalkozást. Az öt közül kettőt sikeresen eladott (BuyBackBoss és LRLBooks) és van egy folyamatban lévő története (Stock Battle), de két próbálkozásával szépen be is bukott, tehát valóban tudja, miről beszél. Visszanézve és elemezve az óhatatlan hibákat, felbecsülhetetlennek tartja ezt tudást, ezért leírta az Enterpreneur számára az életbevágó tanácsokat.

Fiatal vállalkozó vagy. Alig van szakmai és élettapasztalatod, alig van ráfordítani-valód. Halmozottan kihívásos helyzetben vagy, minimum kockázatos az erőfeszítés. Ugorj hát fejest egy startupba, mert ígéretesnek tűnik, és hatalmas jutalom vár a végén, de tudd, hogy sokat veszíthetsz, és kíméletlen kitartásra van szükséged. Íme a 8 legfontosabb irányelv:

1. Vállalj kockázatot!

Az első és legfontosabb akadály lehet, ha nem szívesen vállalsz kockázatot. Legyen az a kockázat gazdasági, vagy a karriereddel kapcsolatos, soha jobbkor nem kockáztathatsz, mint a huszas éveid elején. Vállaj kockázatot, csinálj őrültséget, kezdj vállalkozásba! Ha bebukik, tanultál egy csomót, és léphetsz is tovább. Egyszer vagy fiatal, de a “mi lett volna, ha” örökre veled marad.

2. Folyamatosan innoválj!
 

Sikeres startup vállalkozáshoz innovatívnak kell lenned, és folyamatosan újítani. Ne félj kirukkolni akár egy teljesen buggyant ötlettel vagy üzleti tervvel. Legyél pofátlanul kreatív, és kötelezd el magad mellette. Ne hallgass a nyafogókra és a kritikára. Néhány híres sikertermék vagy sikerszolgáltatás megalkotójának elég buggyant ötletei voltak, amik meg is kapták a hideget-meleget annak idején.

3. Használd a kapcsolatrendszeredet!

Sok fiatal vállalkozó nem használja ki a személyes kapcsolataiban rejlő potenciált. Minden fiatalnak többszáz ismerőse van: család, barátok, iskolai ismerősök, és ott a social media… Ne félj megpingetni őket egy kis segítségért.

4. Tedd magasra a lécet!

Ha magasak a személyes elégedettséged és az anyagi eredmények iránti elvárásaid, akkor a vállalkozói karriereddel kapcsolatban is magasra kell tenned a lécet. Nézz ábrándos szemmel messze a jövőbe, és képzeld el magad multimilliomosként, vagy az iparág kapitányaként. Lehet, hogy ez a tanács kicsit lilaköd, de játssz el vele, biztos, hogy erősíteni fogja a motivációdat és az eltökéltségedet akár most azonnal is.

5. Ne félj segítséget kérni!
 

Segítséget kérni nagyon könnyűnek tűnhet, de sok fiatal vállalkozó számára a legnehezebb feladatnak bizonyul. Sokan vannak körülötted, akik segíthetnek, vagy akik ismerhetnek valakit, akik ismernek valakit, aki…
Nyelj egyet, tedd félre a büszkeséged, vállalj kockázatot, keress és találd meg a segítséget. Ha valaki a megfelelő helyen és időben be tud mutatni téged egy-két embernek, az a vállalkozásod sorsát fordíthatja meg.

6. Légy rámenős!

Igen, a rámenős embereket néha nem annyira kedveljük, de a stratup világban ez egy kivételesen fontos jellemvonás. Egy kitartó vállalkozó igazán rámenős, sorozatban győzi le minden ellenfelét. Ne állj le addig, amíg valami nagyot nem gurítottál.

7. Tanulj a hibáidból!

A startup világban egy csomószor fogsz kudarcot vallani. Kanalazd össze magad, és szokj hozzá. Ezekből a a kudarcokból rengeteget tanulhatsz magadról és a gyenge pontjaidról, de azt is megtanulod, hogyan fejleszd magad és a stratégiáidat. Vedd komolyan a hibáidat és kudarcaidat, ez sokkal jobban fog motiválni, mint gondolnád. A kudarc egy csodálatos dolog, ami a sikerhez vezető úton minden kanyarnál szembejön. Tanuld meg üdvözölni őket, de ne értékeld le magad miattuk!

8. Élj, lélegezz együtt, álmodj a startupoddal!
 

Tedd a vállalkozásodat az életeddé! A stratup világban nincs munka-élet-egyensúly. Ha komolyan gondolod az ötletedet, akkor 100%-ot kell belepakolnod. Végső soron úgyis csak azt veszed ki belőle, amit beleraktál. Ha szeretnéd learatni a hasznot, akkor ezt nem úszod meg. Startupot indítani nem sétafikálás a langyos tengerparton. Nehéz, frusztráló, és néha a hajadat téped ki miatta.

Startupperként egy csomó akadállyal fogsz szembekerülni. Lesznek nagyon kemény mélypontok, de eufórikus ünneplések is. Ha megfogadod ezt a 8 tanácsot, bármi is legyen az ötleted, mentálisan máris sokkal felkészültebb leszel egy sikeres vállalkozói pályára.

Forrás: Enterpreneur

Ha startupot indítanál, és még keresed az ideális eszközöket, vagy ha bármilyen hagyományos vállalkozásod van, és MÉG NINCS saját számlakibocsátó fiókod, ez most itt a lehetőség, hogy ingyenesen regisztrálj!

KIPRÓBÁLOM MOST