Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.01.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Te már jó helyen vagy… Együtt áramolsz a hazai elektronikus kereskedelemmel, lehet hogy egyenesen e-kereskedőként, de az biztos, hogy nem ismeretlen számodra az e-számlázás fogalma, valószínű, hogy online számlázót használsz, vagy készülsz használni – így te már jó helyen vagy.

De hogy kerülsz ide, és főleg miért olyan fontos, hogy feltétlenül a digitális iparág részese legyél?


Történelmileg indoklunk:

’90-es évek

Jött először ugye a rendszerváltás. Sok minden változott, sok minden nem, de ami bizonyosan megmaradt, az például a kapcsolatrendszer-alapú vállalkozási morál. Persze, mindenhol hasznos (a startupoknak szóló 8 legfontosabb tanács közé is bekerült), de Magyarországon a formális intézményeknél mindig is sokkal inkább támaszkodhattunk a személyes networkünkre, mint más országokban.

Vállalkozni ekkor a “szép új világ” ígéretét hozta magával. De az adók mértéke sokat elvett a lendületből, a magas adófizetési kötelezettségek mellett a vállalkozóknak ma is kevés ideje, energiája marad a hatékonyság növelésére.

2000-es évek

Az ezredfordulón beköszöntő digitális kor újabb váltást hozott – megint sok minden változott, megint sok minden maradt a régiben. Az offline gazdaság nagyjából a régiben maradt, viszont a digitális iparágban megmoccant valami.

Ahogy telik-múlik az idő, a két vállalkozói szféra, az offline és a digitális egyre kevésbé érti meg egymást, működési alapelvük gyökeresen eltér egymástól.

Miben?


1. Vevő-központúság, valódi verseny 

Az interneten valóban a vevő áll a középpontban. Éppen három kattintással arrébb ott vár hatalmas kitátott szájával a konkurencia, hogy elegye előled a te kis halacskáidat, amiket a hálódhoz csalogattál – perszehogy tuti tápot adsz nekik, nem akarod, hogy továbbkattintsanak. Neten ha hulladékot árulsz, elhullasz magad is. A valódi verseny miatt az e-kereskedelemben valóban működnek a folyamatok.

2. Átláthatóság, törvény-követő működés

Mivel az elektronikus kereskedők szükségszerűen hatékonyak, ezért “jut” a legális működésre, az adók befizetésére, törvénykövető magatartásra. Máshogy nem is tudnának működni, hiszen működésük teljesen transzparens.

2010-es évek

De még csak elektronikus kereskedőnek sem kell lenned, az is elég, ha átálltál e-számlázásra. Az idén februári Elektronikus számlázás 2015 konferencián ugyanis Czöndör Szabolcs, a NAV osztályvezetője mondott egy nagyon érdekeset:

“Az e-számlázó cégek tipikusan fegyelmezett adózók. Egyrészt nem áfacsalásban utaznak, hiszen fiktív számlát papír alapon kibocsátani könnyebb. Másrészt az e-számlázó cégek vették a fáradtságot, és végiggondolták üzleti folyamataikat, aminek része az adózás is.”

Az üzleti siker és a fegyelmezett adózás tehát nem egymásból következik. De ketten együtt következnek abból, hogy ha egy vállalkozás működése valóban jól átgondolt, akkor nem a kiskapuk, a sógor-mutyik és az “okosba”-megoldások vezetik, hanem a valóban minőségi, kiemelkedően vevő-központú szolgáltatás igénye. 

Egy jóhír a végére: senkinek nem kell benne maradni  az “offline”, az elavult, a vevőt és a szolgáltatót egyaránt lehúzó mechanizmusban. Ahogy szép lassan meg lehet szokni azt is, hogy a számlának nem kötelező tartalma az aláírás és a pecsét (bár sokan úgy hozzászoktak, hogy 14 év alatt sem álltak át az “új” szabályozás szerinti számlázásra), úgy lehet szép lassan megtanulni az új üzleti gondolkodásmódot, mechanizmusokat is.

Elég csak  megnézni, hogyan működik az e-kereskedelem, és eltanulni a “trükkjeit”, ha te magad még csak kívülről kóstolgatod mindezt.

Tudtad, hogy nálunk az e-számla mindössze 6 Ft/db?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?
Tudtad, hogy most azonnal te is e-számlázhatsz?

KIPRÓBÁLOM MOST

Te máris a fenti elvek szerint működsz? Szeretnéd, hogy hozzád hasonló gondolkodású üzleti partnerekkel hozzon össze a sors? Nem kell mást tenned, mint aktívan részt venni az általunk is képviselt értékek terjesztésében (amivel közben ingyen E-számla hónapokat is szerezhetsz magadnak), és hamarosan fellendül a gazdaság.:)

Köszönet: a cikket Kis Ervin Egon különböző workshopokon elhangzott gondolatai inspirálták.