Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.01.03. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Foglalkoztunk már vele mi is (korábbi blogcikkünk itt), és így év végefelé számos más helyen is felbukkant, de nem árt újra és újra visszatérni rá:

  • a számlázóprogramokkal kapcsolatos új NAV-os jogszabályi követelmény kizárólag a számlázóprogramok üzemeltetői számára jelent(ett) feladatot (hiszen ennek mára már el kellett készülnie minden jóérzésű számlázóban),
  • a Számlázz.hu a törvényi előírásoknak az elmúlt 10 évben is mindig eleget tett, és ez a jövőben sem lesz másképp, úgyhogy a funkció már jóval a határidő előtt élesedett is.

NAV adatszolgáltatás

Bejelentkezés után a Listák menüből elérhető

NAV adatszolgáltatás

A Számlázz.hu használóinak tehát most sem, és 2016. január 1-től sem kell aggódniuk az „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás” funkció bevezetésével kapcsolatban. A frissítés ugyanis – ahogy az minden törvényi változás esetében -, ez esetben a NAV által követelt lekérdezési lehetőség automatikusan megjelent a számlafiókokban.

A törvényi szabályozás hátteréről olvashatsz többet például itt: RSM DTM blog.

NAV adatszolgáltatás – mit tegyünk és mit ne? – kérdeztétek, mi pedig részletes, illusztrált poszttal válaszoltunk!

Ha viszont neked még nincs számlakibocsátó fiókod olyan számlázási szolgáltatónál,
amelyik ezt mindenkor garantálja számodra,
regisztrálj most, kár ingyen, itt!

Regisztrálok