Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.10.07. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Képzelj el egy villanyszerelőt, aki kiérkezik hozzád a szép kék sapkájában, kiépíti a három fázist, ahogy kérted tőle, majd a mobiljáról kiállít neked egy számlát, amit te rögtön kifizethetsz neki akár a saját mobilodról – és a teljes folyamat lezárult kifizetéssel, „papírozással” együtt (papírmentesen, természetesen:), mielőtt elhagyta volna a lakásodat. Mindehhez nem kellett készpénzhez érnie egyik félnek sem, pláne nem kellett kéziszámlát körmölgetnie a mesterembernek, tollal, kézzel, mint a sötét középkorban…

Szeretnél te is egy ilyen szolgáltató lenni ugye? 🙂 Megteheted. A Számlázz.hu számla-kibocsátójaként mostantól a vevőid online is fizethetnek a szolgáltatásodért. Még akkor is, ha teljesen egyszemélyes, teljesen „offline” szolgáltató lennél.

Miért éri meg bevezetni az online fizetést?

Ma már egyáltalán nem ritka, hogy előnyben részesítjük azt a kisboltot, kávézót, ahol bankkártyával fizethetünk. A kényelem, a biztonság, a gyorsaság, egyszerűség – amit az innovatív szolgáltatások életünk részévé tettek – első számú vásárlói szemponttá, elvárássá nőtte ki magát.
Az online fizetést viszont nem minden szolgáltató tudta bevezetni – eddig. Az internetes kártyaelfogadásra a bankok nehezen szerződtek, a körülményes procedúra nem mindig járt sikerrel. Ráadásul melyik villanyszerelő mászkált volna szívesen a megrendelőihez egy hordozható POS-terminállal a szerszámosládájában?
(Ha egyáltalán talált volna olyan szolgáltatót, akitől megkaphatta a terminált, komoly működési költséggel megfejelve.)

A hazai piacon a PayU volt az első olyan szolgáltató, aki a Számlázz.hu ügyfeleinek lehetővé tette a bankkártyás fizetés bevezetését – ma már az OTP Mobil által működtetett SimplePay nyújtja a Számlázz.hu minden felhasználójának ugyanezt.

Miért jó ez?

Mert bármelyik céget képessé teszi arra, hogy

  • saját fejlesztés nélkül,
  • 0 Ft csatlakozási díjjal kínáljon ügyfeleinek online fizetést,
  • teljesen online szerződéskötéssel,
  • amihez ráadásul nem szükséges újabb banknál folyószámlát nyitni.

Ezzel a fizetési móddal sokkal hamarabb jutsz a pénzedhez, és persze a vevők is szeretik az innovatív vállalkozásokat, nekik is lényegesen költséghatékonyabb megoldás a készpénznél az online fizetés.

Hogyan működik az online fizetés?

Ha be van kapcsolva a vevői fiók, a számlaértesítő vagy díjbekérő elküldése után nincs semmiféle további teendőd – vevőd az interneten egyenlítheti ki a számládat. Emailen megkapta, kifizette, és neked semmilyen háttérrendszerre nincs ehhez szükséged. Ráadásul ha díjbekérőt küldtél, akkor a kifizetés megtörténte után a számlát automatikus elkészítjük.

A fenti, kéksapkás villanyszerelőnk gombszemével tehát így néz ki a folyamat:

  1. Beköti szépen a három fázist, elvégzi szépen a melót,
  2. mobilon kiszámlázza a munkát, megrendelője emailcímére elküldve a számlát,
  3. a megrendelő a saját mobilján azonnal megkapja,
  4. és rögtön ki is fizeti a számlát,
  5. és kész – elégedett kézfogás, távozás.

És mennyivel szívesebben köttetjük be a három fázist egy ilyen megbízható, felkészült, becsületes, innovatív villanyszerelővel, mint a konkurenciájával…!

Részletes leírásért, és azonnal csatlakozási lehetőségért várunk sok szeretettel: Online fizetés bevezetése néhány kattintással
Korábbi cikkünk az átállásról: Viszlát PayU, hello OTP Mobil! 🙂

Ha neked még nincs saját számlakibocsátó fiókod, de szeretnél te is online bankkártyás fizetést biztosítani a vevőidnek, regisztrálj a Számlázz.hu vagy MostSzámlázz felületén, és indítsd a
szolgáltatást!

Tudtad, hogy nálunk az e-számla mindössze 6 Ft/db?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?
Tudtad, hogy most azonnal te is e-számlázhatsz?

KIPRÓBÁLOM MOST
Facebook-oldalunkon is kommentálhatod a hírt: te kipróbálnád?