Egyelőre úgy tűnik, hogy az történt, amit vártunk, vagyis semmi.
(Tóth Attila, IT-vezető, Számlázz.hu)

Mialatt kitört a nyár, elballagtak és/vagy még le is érettségiztek a végzősök, és épp kinyílás előtt, ahogy kell, learattuk az ország levenduláit, a Számlázz.hu-nál csendben zümmögnek a gépek. És hatalmas munkát végeznek a fiúk a Gépházban! Ha nem is titokban, de a részleteket egyelőre zárt ajtók mögött csiszolva készülünk az őszi villantásra. Így kivételesen nem arról fogunk most beszámolni nektek, amit fejlesztettünk, hanem arról, amit ti nem érzékeltek mindebből… 🙂

Biztos tudjátok, hogy szeptember 14-től nyílnak a hazai banki adatkapuk, és ez az esemény a vállalkozók pénzügyi adminisztrációjára is óriási hatással lesz. Mindabból, ami digitalizálható a bizniszedben, még egy jókora csokorral többet digitalizálhatsz = tehetsz gyorsabbá, egyszerűbbé, biztonságosabbá, felhasználóid / vevőid számára barátságosabbá. Végső soron tehát olcsóbbá, legvégső soron pedig az egész vállalkozásodat lényegesen sikeresebbé.

A banki integrációkat 2017-ben (!) indítottuk az autokasszával, és folyamatosan dolgozunk a kiterjesztésén. Hála az égnek a nemzetközi trendek minket támogatnak, és bár a lehetséges banki partnerek rendre túl lassúnak bizonyultak az elmúlt 2 évben, az őszi határidő mindenkire vonatkozik.*

(*Hacsak odébb nem tolják addig…)

“Sima” kiterjesztés?

De őszre sem csak egy “sima” autokassza-kiterjesztéssel, hanem átfogóbb fintech-megoldásrendszerrel készülünk számotokra! Ennek nulladik lépéseként állítottunk a rendszeren a hétvégén – erről egyébként az autokasszásoknak múlt szerdán értesítést is küldtünk. Mindenki más gyakran kérdezi, melyik lesz a következő bank, és sajnos nem tudunk még válaszolni, de attól még őrült módon dolgozunk. Stygár László annyit árult el erről a jelenlegi fejlesztésről, hogy

a MagNetes-es autokassza 2,5 fényévvel megelőzte a korát, ennek az átalakítása zajlott most a motorháztető alatt, emellett dolgozunk további banki integrációkon.

Az elmúlt hetekben a fintech-projekt fokról fokra az összes fejlesztőnket “bekebelezte”. Először csak egy kisebb stratégiai és tervező projektcsapat, később azonban kisgömböc módra az egész IT-szoba rácuppant a feladatra. Hétvégén a nulladik fejlesztést tehát kitettük élesbe. Hétfőn pedig az IT-munkák varázsló-szerű koordinátora, a deploy-listák mágusa, Tóth Attila kollégánk egy olyan hosszú fejlesztés-listával lepte meg a céget – “ezek mentek ki élesbe” típusú kör-email -, amilyet ritkán látunk. A vége pedig úgy szólt, hogy “az történt, amit vártunk, vagyis semmi.

Miért fontos mindez Neked?

  • Mert készülünk, tehát készülj velünk te is az őszi nagy dobásra, aminek okos használatától te magad is sikeresebb vállalkozó lehetsz!
  • Mert így már tudod: a fejlesztések több hónapig is eltartanak, mégsem szenvedsz semmiben hiányt addig sem.
  • Mert az új “alkatrészt” úgy illesztettük be a gépbe, hogy ha nem írtuk volna róla ezt a blogposztot, soha az életbe’ észre nem vetted volna. Átalakítás alatt tehát az autokassza és a számlázód működése zavartalan, és ez minden felhasználónak nagyon megnyugtató lehet.

Mi jöhet még?

Pontosat továbbra sem tudunk mondani, ahogy sajnos eddig sem. A legfontosabb határidő most a szept. 14., ami a banki adatkapcsolatok megnyitását jelenti. Aktívan dolgozunk tehát azon, hogy a MagNet Bank mellé további bankokat kössünk be, még akkor is, ha egyelőre ez még csak a motorháztető alatt történik.