SAJTÓHÍR

2021.06.01.
Számlázz.hu

Online számlázóprogramra váltott a kéziszámlások többsége és nagy igény van a többletfunkciókra is ez derült ki az NRC kutatóintézet által készített reprezentatív felmérésből, amely a hazai kkv-k és egyéni vállalkozók számlázási szokásait vizsgálta a Számlázz.hu megbízásából. Az ugrásszerű változás hátterében főként a 2021. január 1-jével életbe lépett jogszabályváltozások állnak, de a járványügyi helyzetnek is szerepe lehet a vállalkozói gondolkodás papírmentessé formálásában.

Az első körben 2018. július 1-jétől bevezetett számlaadat-szolgáltatási kötelezettséget további két lépésben az összes számlára kiterjesztették 2021-re, amely egyaránt hatással van a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók mindennapjaira. A kata adózást választókat ráadásul nemcsak a NAV felé történő adatszolgáltatási kötelezettség, de az adózási formával kapcsolatos változások is fontos válaszút elé állították.

Váltanak vagy kivárnak – a kata adózást érintő változások hatása a vállalkozásokra

2021-ben a kata adózás szigorításával új időszámítás kezdődött a – jellemzően egyéni vállalkozó – katások életében. Amellett, hogy január 1-jétől magánszemély már csak egyetlen jogviszonyával összefüggésben lehet kisadózó, és szigorították a kapcsolt vállalkozási jogviszony feltételeit is, az egy kifizetőtől származó 3 millió forintot meghaladó bevételük megadóztatásának következményeivel is számolniuk kell. Ennek fényében nem meglepő, hogy az idei évre csökkent a katások aránya az egyéni vállalkozások körében, a tavalyi évhez képest 20 százalékponttal.

A Számlázz.hu felhasználóinak összetételében ugyanakkor ez a csökkenő tendencia nem tükröződik. A kutatásban részt vevő Számlázz.hu felhasználók több mint fele úgy nyilatkozott, hogy a kata változások nem érintik vállalkozását. 100-ból csupán 1 válaszadó dönt úgy, hogy feladja vállalkozását a megváltozott szabályozási környezetben, míg a megkérdezettek egynegyede tervez változtatni az eddigi gyakorlatán a vállalkozása megtartása mellett. A válaszadók közel egyötödének ugyanakkor még nincs határozott álláspontja, és megvárja, hogyan érinti majd a változás hosszabb távon.

Megdőlt a papírforma, búcsút intünk a kézi számlatömbnek

A 2018-tól három fokozatban bevezetett adatszolgáltatási kötelezettség egyúttal a kéziszámla-éra végét is beharangozta: ugyan nem tűntek el teljesen a kézzel írt számlák, mégis mostanra az online, felhőalapú megoldás uralja a kkv-k és egyéni vállalkozók számlázási szokásait.

Míg a tavalyi évben a megkérdezettek több mint kétharmada használt kézi számlatömböt, mára ez már csak valamivel több mint az egyharmadukra igaz. A telepített programot választók aránya ugyan mutat minimális növekedést, igazán nagy arányú változás az online számlázók esetében figyelhető meg, amely felhasználóinak aránya közel megduplázódott az eltelt egy évben.

Az online számlázót használók körülbelül fele ugyanakkor hibrid számlázási gyakorlatot követ, ezért lehetséges az, hogy a kéziszámlát alkalmazók aránya még mindig 40% körül mozog: míg az egyéni vállalkozók több mint felénél megfordul a számlatömb is, a kkv-k többsége felhagyott azzal. A mobileszközök használata csak mérsékelten nőtt: online számlázni a legtöbben még mindig nagy képernyőn szeretnek.

Ugrásszerű növekedés 2021-ben – a Számlázz.hu a legnépszerűbb, a NAV rendszere követi a sorban

Az online számlázás 2021-re megnövekedett népszerűsége jórészt annak a minden vállalkozást érintő jogszabályváltozásnak tulajdonítható, mely szerint 2020 júliusától minden belföldi adóalany részére kiállított számlát, 2021 januárjától pedig külföldi áfaalanyoknak és a magánszemélyeknek szólókat is továbbítani kell a NAV felé.

Ennek következményeként sok az újdonsült számlázóprogram-felhasználó: az online szoftvert használók közel fele az utóbbi egy évben regisztrált számlázási fiókot. Kb. 80%-uk kézi számlatömbről váltott, de a telepített programokat is sokan hátrahagyták az online megoldásokért. A megkérdezett Számlázz.hu felhasználóknak is több mint a fele legfeljebb egy éve regisztrálta fiókját. 2020-ban több mint 250 000 vállalkozás csatlakozott a Számlázz.hu használóinak táborába.

Annak ellenére, hogy a NAV ingyenes Online Számla rendszere kézenfekvő megoldást jelenthet azok számára, akik éppen az adatszolgáltatási kötelezettség miatt váltottak online számlázásra, sokan felismerték, hogy az adattovábbítás a NAV felé egy egyszerű beállítást követően a jóval több kényelmi funkciót nyújtó Számlázz.hu-ban is automatikus. Ezért lehetséges, hogy a legtöbb kkv és egyéni vállalkozó a Számlázz.hu-t használja, így a NAV Online Számlázó csak a második legnagyobb felhasználói bázissal rendelkezik. Van némi átfedés is: a Számlázz.hu fiókkal rendelkezők között vannak olyanok is, akik a NAV rendszerében is regisztráltak. A többi piaci szereplő egyikének felhasználói aránya sem közelíti meg sem a vezető független, sem az állami szolgáltatóét a reprezentatív kutatás szerint.

Minden összekötve: az integrált rendszereké a jövő

A kutatás rávilágított arra is, hogy habár számos funkció már most is aktívan segíti a vállalkozások pénzügyi adminisztrációs folyamatait a klasszikus számlázási feladatokon túl, jelentős igény van a számlázóprogramokba integrált kiegészítő megoldásokra. Az új funkcióra való fogékonyságot több tényező befolyásolja: jellemzően a nagyobb, régebb óta online számlázó, fizetős szolgáltatást is igénybe vevő, több számlát kiállító vállalkozások a nyitottabbak.

Míg egyes megoldások az egyéni vállalkozók számára attraktívabbak, az összetettebb vállalkozási működést feltételező funkciók iránt inkább a több fős cégek mutatnak érdeklődést. Összességében a kisvállalkozások közel fele örülne, ha számlázóprogramjában több dolgot intézhetne. Azok az online számlázót használó kkv-k, amelyek nyitottak a számlázószoftverek kibővített funkcionalitására, többek között szívesen vennék, ha megrendelőlapot állíthatnának ki vagy munkalapokat kezelhetnének számlázójukban, ahogyan azt is, ha az egyben könyvelőprogramot is kínálna számukra.

A Számlázz.hu felhasználói az átlagnál is nyitottabbak az integrált rendszerekre: közel háromnegyedük az egymással szorosan összekapcsolódó szolgáltatásokat részesíti előnyben a különálló rendszerek használatával szemben. A Számlázz.hu PARK (Pénzügyi és Adminisztrációs Rendszerek Központja) ezt az igényt szolgálja ki: ebben a digitális ökoszisztémában a vállalkozó a saját üzleti céljainak megfelelően kapcsolhatja össze számlázóprogramját okosautomatizmusokra épülő egyéb adminisztrációs és ügyviteli rendszerekkel. Ezek segítségével könnyebben tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, akár a jogszabály-módosítások, akár a koronavírus-járvány következményei okozzák azokat.

A kutatást eredményeit ábrázoló grafikonok

  • Hogyan számlázunk?
  • Akik kézi számlatömböt használnak
  • Adózási formák
  • 6-Ujdonsagokra-valo-nyitottsag
Töltsd le a közleményt és a grafikonokat!
Nézd meg a kutatás részletes oldalát!