Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2021.09.03. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Régóta, és sokan kéritek tőlünk ezt a fejlesztést, és egy nagyon hasznos bizonylattípusról van szó, ezért idén augusztus közepétől a Számla Agentbe integrálva e-nyugtát is készíthettek a vevőiteknek.

Természetesen – ahogy a világon semmi nem az – ez a téma sem fekete-fehér: a hivatalos e-nyugta ugyanúgy elektronikus aláírással lenne ellátva, ahogy egy e-számla. A Számla Agent-ből kiállítható elektronikus nyugta viszont önmagában nem rendelkezik elektronikus aláírással. Ebben az esetben az elkészült nyugtát a Számlázz.hu egyrészt visszaadja XML és PDF formátumban, másrészt eltárolja és elérhetővé teszi azt. A tárolt nyugtákat naponta archiválja a rendszer, ezek lesznek azok az archív fájlok, melyeket aztán digitálisan aláír.

Igen, jól érted, az eljárás erősen hajaz a papírszámlák digitális archiválása funkcióra: a digitálisan archivált fájl egyenértékű a papírral (utóbbit tehát nem kell megőrizned), itt szintén magát az archívumot látjuk el  elektronikus aláírással, hogy az archiválási törvénynek megfeleljen. Épp így történik a nyugtával is.

Ahova tehát az általunk kibocsátott e-nyugtával megérkeztünk, az a bizonylatolási kötelezettség legvégső végletekig leegyszerűsített módja. Hiszen már a számlaadás legegyszerűbb módja is a Számlázz.hu, de még ennél is gyorsabban és egyszerűbben bizonylatolhatsz, ha az erre alkalmas helyzetben e-nyugtát állítasz ki, mert még a vevő nevét-címét sem kell bekérned, nincs nyomtatás, mindenki boldog. (Igaz, az e-mail címét el kell kérni, de személyes véleményünk szerint legjobban akkor jársz, ha az e-mail címét AMÚGY IS elkéred mindenkinek, aki nálad valaha vásárol.)

A részletekkel kapcsolatban számos kérdés merülhet fel bennetek, reméljük, hogy a következőkben ezek mindegyikét megválaszoljuk. Ha mégis nyitva maradna bármi, bátran kérdezz kommentben!

nyugták
Mik a fő különbségek a számlaadáshoz képest?

Egyrészt, ahogy írtuk fentebb, a kötelező adattartalom szűkebb az e-nyugta esetén, mint számlaadáskor. Másik fontos különbség, hogy a nyugta nem számolható el költségként. Amiből az következik, hogy a nyugtakibocsátás elsősorban egy B2C (business to consumer) eszköz, nem pedig B2B (business to business), vagyis magánszemélyeknek adunk nyugtát.
A magánszemély pedig többnyire mit csinál a papírnyugtával? Eldobja.
Mit fog tehát csinálni az e-nyugtával? Eleve ki se nyomtatja!
A nyugta PDF-ek nincsenek aláírva, tehát bizonyos szempontból puszta “papírnyugták” (bár digitálisan archiváljuk és továbbküldjük őket), de jó eséllyel soha senki nem fogja kinyomtatni őket!

Védd a fákat, egyél hódot! 🙂

Védd a hódokat!
Milyen esetekben adhatok vevőmnek e-nyugtát?

Néhány megkötés vonatkozik a nyugtaadásra, a számlaadással szemben: nyugtát

  1. csak bizonyos összeghatárig bocsáthatsz ki,
  2. csak akkor, ha készpénzzel, vagy készpénzt helyettesítő eszközzel (tehát bankkártyával) történik a fizetés (azaz nincs késleltetett/előrefizetés),
  3. és értelemszerűen csak akkor, ha a vevő nem kér számlát.
  4.  Kibocsáthatod devizában is (a forintosított áfa összeg és az árfolyam feltüntetésével),
  5.  de csak magyar nyelven tudod kiállítani.

Ha mindez együttesen teljesül, akkor a termék értékesítője, vagy szolgáltatás nyújtója, azaz az eladó dönthet arról, hogy nyugtát bocsásson ki, vagy számlát. E kettő között az egyetlen lényeges különbség az, hogy a vevő nevét és címét rá kell írni a számlára, a nyugtára pedig nem kell.

Webshopban használhatom a funkciót?

Fentiekből következik, hogy ritkán: webshop esetén csak akkor működik a dolog, ha készpénzzel, vagy azt helyettesítő eszközzel (bankkártya) fizet a vevő, és csak akkor adhatsz nyugtát, ha a vevőd a vásárlás pillanatában fizeti a vételárat – ha előtte vagy utána, akkor már számlát kell adni.

Mit tudok tenni a Számla Agent-en belül készülő nyugtákkal?

Négy új interfész készült, melyekkel ezeket teheted:

  1. nyugtát készíteni,
  2. nyugtát sztornózni,
  3. nyugtaadatokat lekérdezni,
  4. nyugtát elküldeni e-mailben lehetséges a Számla Agent-ben.
Kinek ajánljuk elsősorban?

Mivel e-nyugtát csak Számla Agent-en keresztül tudsz kibocsátani, ezért olyan helyen alkalmazható, ahol

  • vagy sok pici vásárlás történik, és erről nyugtát akarunk adni,
  • vagy úgy történik a vásárlás, hogy a vevőn kívül élő ember nem vonódik be a folyamatba.

Ha interneten értékesítek valamit (pl. letölthető dolgokat), amit ott helyben kifizet a vevő, és nem szeretném vagy nem tudom bekérni a vevőm nevét és címét, akkor számla helyett adhatok neki nyugtát, mert arra nem kell ráírni ezeket az adatokat. Vegyük például egy virágküldő szolgáltatás esetét, ahol a küldő általában nem szeretné, hogy a neve és címe megjelenjen. A Virágneked, egyik legrégebbi használónk például imádni fogja! ? Vagy nézzük egyik legnagyobb ügyfelünk, a jegy.hu esetét: online jegyértékesítésben, bankkártyával vásárolt jegyek esetén, na ott aztán egyáltalán nincs szükség a névre és címre a bizonylaton.

Miért is annyira jó ez tulajdonképpen?

Tudunk néhány killer okot, hogy miért is vártátok annyira ezt a szolgáltatást! ?

  • Iszonyat egyszerű.
  • Rémesen olcsó: majdnem ingyen van.:) Az e-számla 6 Ft/db, a papírszámla nyomtatási költséggel jár, mindezzel szemben az e-nyugta esetén csak az Agent hívás költségével kell számolj.
Hogyan vehetem igénybe?

Ha te már automatizáltad a számlázást, azaz integráltad a Számla Agent-et, most már nyugtát is adhatsz ki.
Építsd be a rendszeredbe az egyszerű “Kérsz számlát? Nem.” párbeszédet, és máris tiéd a pálya. Ha adott vásárlás feltételei teljesülnek, akkor az eladóként magad dönthetsz úgy, hogy felteszed ezt a kérdést – ugyanúgy, ahogy egy csomó offline boltban is megteszik.

Milyen dokumentáció áll rendelkezésre az integráció elkészítéséhez?

Számla Agent dokumentációnk leginkább a fejlesztőknek szól, akik nyugta készítés céljából illesztik a saját rendszerüket a Számla Agent segítségével a Számlázz.hu rendszerhez, de a döntéshozóknak is tartalmaz releváns információt.

Hogyan is készül a nyugta a Számla Agent-ben?

Íme a folyamatábra:

  1. Vásárlási tranzakció (amelyben a vevő bizonyos értékhatár alatt vásárol; a vásárlás ellenértékét készpénzzel, készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel vagy pénzhelyettesítő eszközzel megtéríti és számla kibocsátását nem kéri)
  2. Az általad használt rendszer a nyugta adatait tartalmazó XML fájlt post kérésben elküldi a Számlázz.hu részére.
  3. Számla Agent fogadja az XML fájlt, és létrehozza a nyugtát, majd válaszban visszaküldi az elkészült nyugta adatait (XML és igény esetén PDF formátumban), vagy ha hiba történt akkor a hiba üzenet(ek) leírását.
  4. A visszakapott nyugta XML adatok alapján az általad használt rendszer tetszőleges formátumban előállíthatja a nyomtatásra szánt nyugtát, s azt a vevő rendelkezésére bocsáthatja.
  5. A Számlázz.hu elküldheti a vevő email címére közvetlenül a nyugta adatait.
Hogyan jelenik meg a nyugta a vevőnél?

Miután a nyugta PDF formátumban a Számlázz.hu rendszerében nem jön létre, így a nyugtaértesítő emailben nem csatolmányként küldjük a nyugtát, hanem az email törzsben, a levél szövegébe ágyazzuk be a nyugtán szereplő adatokat. A vevő így brandelt Számlázz.hu-s levélben kapja meg a nyugtát, amelyet kinyomtatni a saját levelező kliensének nyomtatási szolgáltatásaival tud. Feltéve, ha szeretné.:)

Tudok nyugtát sztornózni?

Igen, tudsz! A nyugta sztornózása esetén beküldeni csak a sztornózandó nyugta azonosítóját kell, a válaszban pedig egy új ID-t adunk vissza, illetve a sztornó nyugtát, aminek a tartalma megegyezik a sztornózottal, de minden összeg negatív előjellel szerepel rajta.

 

Használd egészséggel, bármilyen további kérdés esetén pedig
vedd fel velünk a kapcsolatot, segítünk! 🙂

Nincsen még Számlázz.hu fiókod?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?

Regisztrálok