Pahor Richárd édesapjával, Pahor Zsolttal vágott bele a bizniszbe, amit a Cápák között adásában ismerhettünk meg: a turisztikai piacot forradalmasítanák eszközükkel, amely egy percek alatt szabadtéri szállásként összeállítható kis “hálószoba”. Az egyik befektető 25%-os tulajdonrészt szeretett volna kapni a családi vállalkozásból, Pahorék pedig termékgyártást, továbbfejlesztést finanszíroztak, illetve a bérelhető modellek számát növelték volna. A Campsule Kft. fiatal ügyvezetőjével, Pahor Richárddal beszélgettünk arról, hogy mi valósult meg mindebből.

Hogyan lettél vállalkozó, és mivel foglalkoztál, mielőtt a pillanatok alatt telepíthető szálláshelyet fejlesztő és bérbeadó vállalkozás indult volna?
Villamosmérnöknek tanultam, a korábbi Kandó Kálmán, mai nevén Óbudai Egyetem Kandó Kálmán szakán. Innen találtam szakmai gyakorlati helyet egy cégnél, amely termékek tesztelésével, minősítésével foglalkozik. Mivel a szakirányom a világítástechnika volt, így lámpatesteket vizsgáltam egy laboratóriumban. Ennek a cégnek a belsős startup programjában hirdettek meg egy nemzetközi startup versenyt, és mi egy kollégámmal indultunk rajta. Végül az anyacégnél, Kölnben prezentáltunk a demo day-en, itt kóstolhattam bele a startup-világba. Rengeteg képzést biztosítottak, piackutatásokat csináltunk, kimentünk a kiállításra, ahol fölmérték a szolgáltatást, amit aztán továbbfejlesztettük, ezen az élményen keresztül fogott meg a vállalkozás. Maga a szolgáltatás már Magyarországon valósult meg, de ez csak az egyik része volt a vállalkozás iránti érdeklődésemnek. A másik pedig az, hogy édesapám, akivel szerepeltünk a műsorban, már 25 éve vállalkozó, tehát a minta és a cél mindig is az volt, hogy vállalkozó legyek.

Mit jelent számodra a családi vállalkozás? Hogyan működik köztetek az együttműködés édesapáddal?
– Abszolút jól, mert meghallgatjuk egymást. Édesapám is hallgat rám, tehát nem úgy áll hozzá, hogy “én már huszonöt éve csinálom ezt, úgyhogy ne mondd meg”. Például a Számlázz.hu használata is egy olyan javaslat volt, amit én hoztam a vállalkozásba. Egy másik cégünk felépítmény gyártással dolgozik, és már nagyon régóta nyaggattam édesapámat, hogy ezzel a céggel váltsunk online számlázásra: próbáljunk ki valami újat, hogy átláthatóbb legyen az ügyintézés. Az előző számlázóval, amit korábban használtunk, mindig az volt a probléma, hogy csak az egyik gépen volt használható, azt fel kell rakni a másik gépre, azt nem lehet, akkor ki fogja elkészíteni a számlát, stb… Akkor javasoltam, hogy használjunk online számlázót, ami lehetővé teszi, hogy akár telefonról, bárhonnan számlázzunk. Ez is egy olyan eset volt, amiben végül egyetértésre jutottunk, és most már az összes cégben ezt a megoldást használjuk.

Ha már a Számlázz.hu-t említetted, térjünk is vissza rá egy pillanatra! Mi az, amit az “egyszerű” számlázás funkción kívül még használtok a programból?
– A kapszulát (Campsule Kft. – a szerk.), amelyben én vagyok az ügyvezető, már a Számlázz.hu-val indítottuk el, az első kiállított számlától kezdve. A QUICK riportot is használjuk, ami szintén hasznos megoldás, mert a likviditást, a kiadásokat és bevételeket számolja. Tök jó, hogy ahogy berakjuk a kiadásokat, automatikusan a program a Számlázz.hu-ból feltölti a bevételeket. Főleg egy kkv-nak nagyon fontos, hogy mindig naprakészen lássa az áfapozícióját. A Számlázz.hu-nak pedig az egyszerű számlázáson kívül is szinte az összes funkcióját használjuk, például azt, hogy hogyan lehet számlaértesítőket küldeni, a kintlévőségeket kezelni. Tényleg egyszerűen, de mégis mindent jól kézben lehet tartani. Nem kell bonyolult kattintásokkal adatokat kinyerni, hogy “úristen most ezt hogy kell”, hanem minden kézre áll, jól el lehet rajta igazodni.

A Cápák között élményeitekről mesélnél, hogy milyen volt számotokra a felkészülés, és milyen élményt jelentett maga a felvétel?
– Korábban néztem az első évadot, és mindig elképzeltem magunkat, hogy milyen lenne, ha apával ott állnánk a Cápák előtt és prezentálnánk az ötletünket. Aztán rájöttem, hogy nem is értem, miért hezitálok rajta, elmegyünk, kipróbáljuk. Végül bekerültünk az adásba, amire rengeteget készültünk. Szinte hihetetlen volt, mert apa kicsit izgulós lett: alaphelyzetben sokat tud beszélni, főleg mint vállalkozó. Ha leülünk egy asztalhoz beszélgetni, és mesélni kell a kapszuláról, szinte nem is lehet megállítani, a termék összes verzióját elmondja. Amikor viszont odaálltunk a Cápák elé, akkor a stúdió hangulata, a Cápák figyelme, az, hogy fel kellett rá készülni, mind kihozta azt, hogy valahogy nem úgy jöttek a szavak. De nagyon tanulságos volt, hogy kipróbálhattuk magunkat egy új környezetben. Ez teljesen más, mint amivel foglalkozunk, tehát az, hogy építjük a vállalkozást, terméket fejlesztünk. Ott a műsorban és a felkészülés során tényleg a teljes vállalkozást kellett megmutatni és előadni.

Mi az, amiben továbbfejlődtetek azóta, amióta megismerkedtetek a befektetőkkel, és mi az, amivel továbbfejlesztettétek magát a terméket, a vállalkozást?
– Az adás még a koronavírus járvány kitörése előtt lement, és akkor hirtelen hatalmas megkeresés-dömping indult. Pont a Cápák között felvételei alatt zajlott egy piackutatás is, és ebben az időben rengeteg fesztivállal és más partnerrel állapodtunk meg. Aztán jött a koronavírus, ami teljesen átrajzolta a terveinket. Ezekre a fesztiválokra kellett volna 30 és 50 darabos kontingenst gyártani, ezért végül úgy döntöttünk, hogy nem ruházunk be erre, hanem ezt az időszakot teljes mértékben a gyártásfejlesztésre és a tervek tovább pontosítására fogjuk fordítani. Hiszen ezzel úgymond nyertünk hat hónapot: most még ki tudja, hogy mennyi időt tudunk azzal tölteni, hogy a terméket, a sorozatgyártást pontosítsuk.

Megrendelésekkel sehol nem “ragadtatok be” a járvány miatt?
– Nem, mert javarészt ezek mind bérbeadások voltak. Ami volt megrendelés, azt a Balatonra leszállítottuk, illetve Angliába megy ki augusztus végén egy szállítmány. Jelenleg nagyobb megállapodások előtt vagyunk, később pedig meglátjuk, hogyan folytatódik a történet. Emellett folyamatosan fejlesztjük a telephelyet is, éppen az áramot kötik be, pont most zúgnak itt kint a gépek. Bácsbokodon, egy Baja melletti faluban van egyébként a telephelyünk.

Hogyan alakult a Campsule további története a Cápák között óta?
– Bár a Cápák között befektetőjével végül nem állapodtunk meg, mert visszamondtuk az ajánlatot, de folytatjuk tovább a fejlesztéseket. Volt már egy másik befektetőnk, ők továbbra is látják a jövőt a termékben, úgyhogy most a következő kör előkészítése zajlik. A cél a sorozatgyártás kialakítása, és a disztribútori hálózat felépítése. Az elmúlt időszakban teszteltük a piacokat és a terméket, a következő szint pedig az, hogy terjesztőknek adunk lehetőséget. A bérbeadást alvállalkozó cég fogja végrehajtani, mi gyakorlatilag egy az egyben a gyártásra és az értékesítésre fogunk fókuszálni. Ezt próbáljuk az angol piacon elsőként európai szinten is kiterjeszteni, Anglia után Írország, Németország, Franciaország az országok, amelyekben tervezünk megjelenni.