Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2019.10.30. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

A Számlázz.hu rendszer fejlesztésének kezdete a korabeli rendszerlogok alapján körülbelül 2005. július elsejére tehető. Az első cég, amely éles üzemben használja (mind a mai napig) a Számlázz.hu-t, 2005 augusztus elsején hajtotta végre regisztrációját, tehát közel hét évvel ezelőtt. 2006-ban kevés üzleti alkalmazás volt elérhető weben keresztül, számlázóprogram pedig éppen egyetlenegy sem. Ez volt az első eset, amikor a Számlázz.hu úttörőnek bizonyult.

Céljaink kezdettől fogva változatlanok: gyors, egyszerű és hatékony eszközzel szerettük volna segíteni a Magyarországon számlakibocsátásra kötelezett több, mint másfél millió vállalkozás életét. A rendszer első verziója csak a számlákkal végzett alapműveletekre volt képes: számlakészítés, sztornó, alapvető lekérdezések. Az induláskor elérhető design (1. kép) ma talán mosolyra fakaszt, de ne felejtsük el: akkor a legfontosabb az a forradalmian új eszköz volt, amely megszabadított a számlatömbtől, és lehetővé tette hogy bárhol és bármikor kiállíthassam a számláimat.
A rendszert folyamatosan fejlesztjük – nagyon hamar megjelent a termék-, és a partnertörzs, részletesebb lekérdezési funkciók, stb. Az első ráncfelvarrás körülbelül 2010-ben következett be: az akkori nyitóoldalt a 2. ábrán láthatjátok.

Legfőbb erősségünk (az egyszerűség) már a nyitóoldalon is visszaköszönt. De 2010 nem csak az új dizájn miatt jelentett mérföldkövet a Számlázz.hu életében. Majd’ fél évig tartó kemény jogi és ügyviteli “tényfeltárás” után 2010 februárjában elindítottuk elektronikus számla szolgáltatásunkat. Két évvel ezelőtt hárult el Magyarországon minden akadály a nagy tömegű (értsd: vállalkozások százezrei számára elérhető) e-számla kibocsátás előtt. Ezt a rendkívül költséghatékony eszközt Magyarországon először a Számlázz.hu rendszere tette elérhetővé interneten keresztül, ráadásul a nagyobb cégektől elkezdve a kis Bt-ken keresztül az egyéni válallkozók számára is megfizethető áron! Szerénység nélkül állítjuk: ennek jelentősége az első sorozatban gyártott autóhoz a Ford T-modelljéhez mérhető (na jó, ez picit túlzás, de azért a dolognak van igazságmagva 🙂 ). Ezzel a lépéssel a Számlázz.hu ismét a konkurensek előtt járt három lépéssel, ráadásul olyan területen, amelyet csak a feltérképezetlen India fehér foltjaihoz lehet hasonlítani.

2011-ben ismét komoly munka indult, igaz, akkoriban még csak a színfalak mögött: megkezdtük a rendszer egészét átható strukturális változtatásaink kivitelezését:

  • jelentősen bővítettük a rendszer szolgáltatásainak körét
  • az ingyenes használat mellett négyféle díjcsomagot alakítottunk ki
  • lehetővé tettük a bankkártyás fizetést
  • új, korszerű dizájnt alkalmaztunk (3. kép)


Az új rendszer indulása szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, 2011 április 4-n történt.

Az elmúlt egy év igazolta a választott irány helyességét: havonta átlagosan 200 új regisztrált céggel gyarapodik felhasználói közösségünk. A közel 3.500 vállalkozás havi szinten 40.000 új számlát állít ki. Elektronikus számla szolgáltatásunkat a maga 6 Ft/db (+áfa) díjával konkurenseink számára érthetetlenül alacsony áron kínáljuk. Ügyfeleinktől folyamatosan érkeznek a felhasználói igények, amelyeket minden esetben beillesztünk a jelenleg 93 pontból álló fejlesztési ütemtervünkbe. Ismét folyamatban vannak olyan átütő erejű fejlesztési folyamatok, amelyek továbbra is az innováció élvonalában, messze a többi internetes számlázóprogram előtt tartják a Számlázz.hu-t.

A te vállalkozásod csatlakozott már? Ha nem: regisztrálj néhány kattintással!  
Ha igen: mondd el véleményed Facebook oldalunkon.