… avagy okosabbak/ügyesebbek-e a férfiak a nőknél?

Ülünk az ovi várójában, várjuk a gyerekek kibocsájtását. Többnyire nők, de egy-két apuka is. Beszélgetünk, szó szót követ, aztán valahogy az autóvezetésre terelődik a beszélgetés. Az egyik hölgy elmondja, hogy bizony szerinte is sokkal ügyetlenebbek a női autóvezetők, mint a férfiak. Több anyuka is bólogat, az apukák egyike sem szólal meg (szerencsére 🙂 ). Azonban az egyik anyukának “eldurran az agya”, és elmondja, hogy amikor ő szerencsétlenkedő autót lát, abban legalább az esetek felében férfi a sofőr. Még néhány pengeváltás, de végül sértődés és rossz szájíz nélkül más témára váltunk (ki mit csinál a gyerekével a tíznapos tavaszi szünetben).

Hazafelé gondolkodom: mi is a helyzet ezzel a tehetség/képesség/tálentum dologgal?

Én tényleg azt hittem, hogy ezen “a nők úgy általában ügyetlenebbek a férfiaknál” kérdésen már túlléptünk. Nemrég olvastam például, hogy míg Lengyelországban és Csehországban csupán a vállalkozások tulajdonosainak negyede hölgy, a régió országai közül Magyarországon vannak a legnagyobb arányban a női vezetők: a cégtulajdonosok közel 40 százaléka nő. (forrás: Női cégvezetők: nálunk vannak a legtöbben)

Mi kell ahhoz, hogy sikeres vállalkozó legyél? Milyen képességek kellenek ahhoz, hogy jó vezető legyél? Fejleszthetők-e ezek a képességek?

Az igaz, hogy vannak olyan képességek, amelyek úgy általában inkább férfiakra jellemzők, más tulajdonságokkal úgy általában pedig inkább a nők rendelkeznek. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy általánosíthatunk, ugyanis a férfiak is rendelkezhetek inkább a nőkre jellemző tulajdonságokkal (pl. empátia), és fordítva: nők is lehetnek határozottak és céltudatosak (lásd a női cégtulajdonosok 40 százalékos arányát Magyarországon).

És akkor most elő sem veszem azt a véleményem, hogy a 21. században a sikerességhez sokkal inkább kellenek az általában inkább a nőkre jellemző tulajdonságok (empátia, megértés, türelem, szorgalom, kitartás, stb.), mint az inkább a férfiakra jellemző képességek (határozottság, vezetési hajlam, bátorság, vakmerőség, mérnöki logika, “faltörő kos”-megoldások, stb.).

Ki kell emelni ugyanakkor azt is, hogy a képességek nagyon is fejleszthetők: ezt gyakorlásnak hívjuk (aki a mondás szerint a tudás anyja). Teljesen biztos vagyok abban, hogy egy adott területen tehetséges embert sikerességben túl tud szárnyalni egy olyan személy, aki – bár szerényebb adottságokkal rendelkezik – , de beleöl szakterületébe legalább tízezer órát (gyakorlás). Emlékeztek a Pixar-film mottójára? “Főzni bárki tud!

A gyakorlás annyira fontos elem, hogy bizony még a zsenik esetén is szükséges. Liszt Ferenc írta önmagáról valahol: “ha nem gyakorolok egy napig, észreveszem én. Ha nem gyakorolok két napig, észreveszik a kritikusaim. Ha három napig nem gyakorolok: észreveszi a közönség.” (További érdekességek Lisztről itt.)

Mindenkinek (beleértve magam is), nemtől függetlenül javaslom tehát a következő tulajdonságok fejlesztését: tisztelet, alázat, türelem és kitartás. Ezen erények gyakorlása nemcsak a vállalkozásodban, de a magánéletedben is csodákra képes. 🙂 Sok sikert!

Szeretnél minden nap inspirációt kapni egy profi közösségben?

Csatlakozz a Számlázz.hu-t használókhoz, és
regisztrálj akár ingyen, akár most azonnal!

Regisztrálok