Ma Magyarországon évente körülbelül 100 000 céget alapítanak, ám ebből közel 70 000 cég megszűnik. Ebből az adatból is látszik, hogy mennyire fontos, hogy körültekintően alapítsunk vállalkozást: nézzük meg, hogy hogyan is kezdjünk neki!

A Számlázz.hu Akadémia két epizódjában is foglalkozik a vállalkozásindítással: Gier Mária pénzügyi vezető gyorstalpalót ad azzal kapcsolatban, hogy melyek azok a lépések, amelyeket nem hagyhatsz ki céged elindításakor, Stygár László szolgáltatásfejlesztési vezető pedig arról mesél, hogy a számlázáson kívül mi mindenben nyújthat még segítséget neked a Számlázz.hu. Nem is gondolnád! 🙂 Ebben a blogbejegyzésben összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, amiket tudnod érdemes, mielőtt belevágsz! 

Van néhány lépés, amelyeken már a vállalkozás alapítása előtt érdemes elgondolkodni, hiszen ezek azok a mérföldkövek, amelyek kihagyhatatlanok a sikerhez vezető úton:

  1. Tevékenység kiválasztása: Először is vizsgáljuk meg, hogy milyen tevékenységet szeretnénk végezni. A kereskedelemben szeretnénk indítani a tevékenységet, vagy szolgáltatást szeretnénk végezni? Esetleg gyártani szeretnénk valamit? Mielőtt elmennénk az ügyvédünkhöz, vagy az ügyfélkapun keresztül egyéni vállalkozóinkat kiváltanánk, érdemes megnézni, hogy a választott főtevékenység engedélyhez kötött-e. Lehet, hogy hatósági engedélyköteles (például, ha egy állatmenhelyet vagy egy állatpanziót szeretnénk üzemeltetni), vagy vannak olyan tevékenységek, amelyek képesítéshez kötöttek (például a társasházi képviselők).
  2. Székhely kiválasztása: Amennyiben a kiszemelt székhely nem a saját tulajdonunkban van, érdemes beszerezni székhelyhasználati nyilatkozatot. Ezt az ügyvéd mindenképpen kérni fogja tőlünk a cégbejegyzéshez.
  3. Tervezési folyamat: Ezután jöhet a stratégiai, pénzügyi, üzleti tervünk elkészítése. Amennyiben szükséges – és azért a legtöbb esetben szükséges és hasznos – kérjünk segítséget könyvelőtől, tanácsadótól. Vizsgáljuk meg, hogy körülbelül mekkora árbevétellel számolhatunk, illetve, hogy mi a célcsoportunk: magánszemélyeknek szeretnénk értékesíteni vagy társaságoknak? Ez mind-mind nagyon fontos kérdés a legelején.
  4. Cégnév kiválasztása: Mielőtt elsétálnánk az ügyvédhez, győződjünk meg róla, hogy a választott név még nem foglalt.
  5. Papírmunka: Ha nem egyéni vállalkozók leszünk, akkor következő utunk az ügyvédhez vezet. Ő a cégpapírokon kívül kérni fogja a cégünk nevét is. Az ügyvéd kiállítja nekünk a társasági szerződést alapító okiratot, illetve kapni fogunk egy aláírási címpéldányt is.
  6. Bankszámla: Gazdasági társaságként szükségünk lesz pénzforgalmi számlára is, tehát el kell mennünk egy bankba. Érdemes utánaérdeklődni, hogy melyik a legmegfelelőbb számunkra, melyik bankot válasszuk.
  7. Számlázóprogram kiválasztása: Ha már van bankszámlád, már csak egy számlázóprogramot kell kinézned magadnak. Mi ismerünk egyet! 😉

Szeretjük a kezdő vállalkozókat, hiszen pontosan emlékszünk arra, amikor mi megalapítottuk a Számlázz.hu-t. A kezdő vállalkozásokra jellemző, hogy a belső folyamatai még nem alakultak ki, kicsit össze-vissza, ad-hoc módon folynak a dolgok, de ezzel nincs is semmi gond. Egy többéves, már befutott vállalkozó esetleg olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, olyan folyamatok mentén működik, amelyek komoly versenyelőnyt biztosítanak számára a konkurenciával szemben.

Amikor egy kezdő vállalkozás kezdi kinőni a gyerekcipőjét, elkezd bizonyos dolgokat másképp csinálni: például kézi számlatömb helyett online számlázót kezd el használni. Ekkor a vállalkozó rájöhet, hogy a gyorsaság, az adatbiztonság miatt megéri váltani, illetve azért is, mert így mindenhonnan el tudja érni a számlázási fiókját. A Számlázz.hu kiváló választás, hiszen kezdő vállalkozók számára is egyszerű (és természetesen NAV-álló) működést biztosít.

Van néhány olyan szolgáltatásunk is, amely igazán megkülönböztetheti a te vállalkozásodat a konkurenciádtól. Olyan szolgáltatások, amelyeket eredetileg csak nagyvállalatok, igazán drága pénzért vehettek igénybe. Van azonban egy jó hírünk: a Számlázz.hu segítségével ezek – az eddig csak nagyvállalatok részére létező szolgáltatások – nagyon alacsony havi díjért bármelyik vállalkozás számára elérhetők.

  • Ilyen például az online bankkártyás fizetés bevezetése a vevőid részére. Ehhez nincs szükséged honlapra, nincs szükséged szoftverfejlesztőre, egyszerűen regisztrálsz egy számlakibocsátó fiókot a Számlázz.hu-n, néhány kattintással szerződsz valamelyik bankkal, és az online fizetést már lehetővé is teheted vevőid részére. Akkor is, ha nincs honlapod! Akkor is, ha autószerelő vagy, vagy könyvelő, vagy nyelvtanár, vagy táncos.
  • Egyik kedvencünk az autokassza szolgáltatás. A Számlázz.hu esetén néhány kattintással összekapcsolhatod számlázási fiókodat a banki folyószámláddal. Ha egy átutalás érkezik a bankszámládra, a Számlázz.hu hozzájut az átutalási adatokhoz, és a számlát automatikusan kifizetettre állítja. Ez is egy olyan szolgáltatás, amely eddig csak nagyvállalatok részére volt elérhető, de a Számlázz.hu segítségével minden kis-és mikrovállalkozás élvezheti ezeket az előnyöket.
  • A direkt számlázás segítségével egyedülálló módon a bejövő számláidat, a költségszámláidat is láthatod a számlázási fiókodban. Ezzel lehetővé válik a valódi papírmentes iroda: akár papírszámlát, akár elektronikus számlát bocsátasz ki vagy fogadsz be, minden számlád megtalálható a számlázási fiókodban.
  • De nem csak megtalálható! A Számlázz.hu képes arra, hogy digitális archiválási szolgáltatást nyújtson részedre. Ez azt jelenti, hogy mind a bejövő, mind a kimenő számláidat NAV-álló módon képes archívumba helyezni. Egy esetleges NAV-ellenőrzés esetén a NAV-hoz ezeket a számlákat elektronikus módon is benyújthatod.

Kezdő vállalkozás vagy, és érzed, hogy megfulladsz az adiminisztrációban? Vagy már többéves a vállalkozásod, de már érzed, hogy csikorog, akadozik az adminisztrációs gépezet? Ne felejtsd el: egy gyors regisztrációval a fenti szolgáltatások azonnal elérhetőek részedre. Ráadásul a Számlázz.hu-tól nemcsak egy egyszerű számlázóprogramot kapsz, hanem további segítséget abban, hogy hogyan válassz könyvelőt, bankszámlát, és további tippeket, hogy hogyan állj neki vállalkozásod indításának.

Regisztrálok

Hozzászólások

hozzászólás