Úgy fél hat körül lehetett. Ősz volt. Már szürkült, de még nem volt sötét. Ketten voltunk Verával (korábbi marketingesünk, most Számlázz.hu Park menedzser) az irodában, és csacsogtunk. Vera egy blog cikket akart írni arról, hogy elértük az ötvenezres álomhatárt.

50.000 ügyfél!!! Te jó ég!!!

„-Te Vera, el tudod képzelni, hogy ha az összes ügyfelünk, mind az ötvenezer ember egymás mellé állna vízszintesen felemelt karral, akkor a sor majdnem a Balatonig érne Budapestről?
– Ne már, tényleg? Ez tök jó, ezt beleírom!
– És az megvan, hogy ha az összes valaha készült számlát kinyomtatnánk, és a hosszabb oldaluk mentén egymás mellé tennénk, akkor a számlákon lépdelve el tudnánk menni Japánba a Fujijama-ig?
– Viccelsz! Ez tuti nem igaz!
– Pedig tényleg. Kijön a matek.”

Mindez nem egészen négy éve történt, 2017-ben. Ma pedig az 500.000. ügyfelünket köszöntjük!

ÖTSZÁZEZER!

Ha ma ugyanúgy egymás mellé állnánk, a sor Rómáig érne, a számlák kinyomtatva pedig bőven körbeérnének a Földön az egyenlítő mentén. Mennyire jó lenne ezt minden ügyfelünkkel együtt ünnepelni személyesen! Csakhogy ennyien elférjünk, egyszerre a világ hat legnagyobb stadionját kellene kibérelnünk (többek között a Barca Camp Nou-ját, a Real Madrid Bernabéu-ját vagy a Wembley-t). Hiszen többen vagyunk, mint Debrecen, Szeged és Pécs lakossága együtt. Vagy tízszer Eger.
A szórakoztató, de teljesen értelmetlen statisztikák rajongójaként ezt órákig tudnám folytatni. 🙂

De a legjobb az egészben, hogy ezt együtt értük el, Veletek! Mi úgy tekintünk magunkra, a Számlázz.hu munkatársaira és Rátok, Felhasználóinkra, hogy egy csapat vagyunk. Ugyanaz a cél vezet bennünket ma is, mint 16 évvel ezelőtt az alapítókat: legyen egy olyan eszköz, amely megkönnyíti és lerövidíti a vállalkozók „nemszeretem” adminisztrációs feladatait, hogy Ti több időt tudjatok a saját vállalkozásotokra fordítani.

Túl nagy álom lenne azt is mondani, hogy a Számlázz.hu nemcsak egy eszköz, hanem egy közösség? Ha ma vállalkozóként, vagy akár magánszemélyként vásárolsz valamit, és Számlázz.hu-s számlát kapsz, akkor összekacsintasz a másik féllel: Aha, Te is közénk tartozol! 🙂
Remélem, hogy ez nem álom. Nekünk, a Számlázz.hu csapatának biztosan nem az!

Mind a 35-en azon dolgozunk nap mint nap, hogy olyan szolgáltatásokat fejlesszünk a következő években is, amelyeket legalább annyira, vagy még jobban szeretni fogtok, mint a jelenlegieket. Azon, hogy amikor írtok nekünk, akkor az ügyfélszolgálat munkatársai gyors és pontos választ adjanak, és mindezt olyan hangulatú üzenetekkel, hogy az ügyfélszolgálat megkeresése ne stressz, hanem jó élmény legyen. Dolgozunk azon, hogy megismerjétek a szolgáltatásainkat, a partnereinket, minket, egymást, és hogy a Számlázz.hu használata kellemes élmény legyen, miközben úgy érzitek, hogy az egyik leghasznosabb eszköz, amelyet valaha is használtatok.

500.000. Mérföldkő? Igen. Cél? Dehogy! A cél: „A végtelenbe, és tovább…”