Kaptunk egy nagyon trükkös kérdést: mi van a harangocskával? 

Karácsony táján különösen aktuális a kérdés, de nem a démonokat elűzni hivatott ünnepi csengettyűről, nem is Mikulás száncsengőjéről, sőt, még csak nem is a képen látható ködharangról szólt, hanem az elküldött számláknál látható jelzésről.

A kérdezőnek feltűnt egy működésbeli anomália, rákérdezett, íme a magyarázat.

Ha a számládról értesítő emailt küldesz a vevődnek, akkor a számla mellett megjelenik egy sötét harangocska. Ez mutatja azt, hogy a kiküldött számlaértesítő emailt a vevőd még nem nyitotta meg, nem olvasta el.

Egy idő után a harag világos színű lesz, és fölé húzott egérmutató esetén megjelenik a levél elolvasásának időpontja is. Valahogy így:

Néha azonban a harang soha nem vált világos színűre, a számlát pedig a vevőd kifizette.

Máskor épp ellenkezőleg: a számlaértesítő email kiküldésének percében a harang már jelzi, hogy a levelet elolvasták (de legalábbis megnyitották), pedig szinte biztos, hogy a vevődhöz a számla még nem jutott el (például azért, mert késő éjszaka számlázol).

Magyarul: néha mintha nem működne helyesen a levél olvasottságát jelző harangocska. Mi lehet ennek az oka? Talán a Számlázz.hu hibázik?

A válasz egyszerű, bár nem biztos, hogy tetszeni fog: a harang “állapota” nem mindig tekinthető hitelesnek, és ennek oka az email küldés és olvasás technikai hátterében keresendő.

Először is szögezzük le: sem az internet, sem a számítógépek nem teszik lehetővé azt, hogy egy email olvasottságáról a feladó információt kapjon. A “nem teszik lehetővé” ebben az esetben annyit jelent, hogy az elektronikus levelezés, levél feladás, fogadás és megnyitás alapértelmezetten nem tartalmaz ilyen jellegű funkcionalitást: egyszerűen az email küldés/fogadás technikai háttere ezt egyáltalán nem támogatja.

Hogyan lehetséges akkor mégis, hogy a Számlázz.hu kis haranggal jelzi a levél ovasottságát, ráadásul bizonyos körülmények között meglehetősen magas hatékonysággal?

A trükk egy pici, szabad szemmel láthatatlan képecske, amelyet a Számlázz.hu elhelyez minden egyes kiküldött email szövegében olyan módon, hogy:

  • az a képernyőn soha nem jelenik meg, tehát a levél olvasását nem akadályozza és nem zavarja,
  • ugyanakkor ennek a kis képecskének a letöltése (másképpen: a levél szövegében történő megjelenítése) egy pici jelzést küld a Számlázz.hu központi rendszerébe.
Ez a pici jelzés pusztán annyit mutat meg, hogy a kiküldött számlaértesítő emailt valaki valahol megnyitotta. Nincs azonban semmilyen információnk arról, hogy a levél megnyitását ki végezte el és hol, milyen számítógépről, esetleg mobiltelefonról. Egyáltalán: semmilyen extra információja nincs a Számlázz.hu-nak, pusztán ennyi: az adott számlaértesítő emailt valaki megjelenítette a képernyőjén – hiszen a korábban említett pici képecske is megjelent a levél sorai között (láthatatlanul).
A fenti működést két fő tényező teszi bizonytalanná.

Egyrészt nem tudjuk, hogy a levelet a vevőd nyitotta meg, vagy a számlakibocsátó olvasta el a számlaértesítő email neki küldött, tehát másolati példányát.

Ha tehát a kis harangot figyeled a számlasoraid mellett, és szeretnéd tudni, hogy a vevőd megnyitotta-e a neki küldött emailt, akkor soha ne kérj a számlaértesítő emaileidről vakmásolatot. Ezt ki tudod kapcsolni a beállítások között, ezen a oldalon.

Másrészt azonban sajnos nem minden email olvasó program jeleníti meg a fent említett pici jelző-képecskéket.

Erre a tényezőre pedig nem tudunk hatással lenni. Ha olyan vevőnek küldesz számlaértesítő emailt, akinek a levelezőprogramja kiszűri a Számlázz.hu láthatatlan jelsző-képecskéjét, akkor soha, de soha nem vált át a számlasor melletti harang “olvasott” állapotba.

Mi tehát fentiek konklúziója?

 

  1. Ha odafigyelsz arra, hogy a vevőd megnyitotta a neki küldött számla emailt vagy sem, akkor kapcsold ki a vakmásolat opciót a beállítások oldalon.
  2. Ha ezt követően a számlasorban a kis harang világos színűre vált, akkor biztos lehetsz abban, hogy a vevőd a számla emailt megnyitotta.
  3. Ha azonban a harang sötét marad, az nem jelenti azt, hogy a levelet a vevőd nem olvasta el. Lehetséges ugyanis, hogy elolvasta, de a fejlett védelemmel rendelkező levelezőprogramja az olvasottságot jelző képecskét kiszűrte, így az olvasottsági információ nem jutott el a Számlázz.hu-hoz.
Igen, tudom hogy azt gondolod: ez túl bonyolult így neked. Igazad van. Láthatod azonban, hogy mi mindent megteszünk annak érdekében, hogy titeket extra minőségű információkkal lássunk el – még akkor is, ha ennek megszerzése csak meglehetősen komplikáltan lehetséges.

Tudtad, hogy nálunk az e-számla mindössze 6 Ft/db?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?
Tudtad, hogy most azonnal te is e-számlázhatsz?

KIPRÓBÁLOM MOST

Hozzászólások

hozzászólás