A nagy hátraarc című amerikai romantikus filmdrámában a 35 éves Jerry Maguire sportügynökként létrehozza saját ügynökségét, mert szeretne egy valóban az ügyfelekről szóló cégben dolgozni. Első kliensének örökzölddé váló mondása ez: “Virítsd a lóvét!”. Ennek üzenete, hogy nem elég a nemes üzleti modell, Jerrynek a nap végén meg kell teremtenie a cég fenntartásához szükséges bevételeket is. Azonban ez nem mindig egyszerű, vállalkozóként mind ismerjük az “elkeveredett számla” vagy a “kintlévőség” fogalmakat. A kérdés tehát: hogyan juthatok gyorsabban a bevételemhez?

Jó esetben az akadálymentes működés köszönhető a jó üzleti modellnek, a fizetőképes keresletnek, és az időben fizető ügyfeleknek. Ezért tegyük fel, hogy már elérkeztél ahhoz a pillanathoz, amikor ügyfélkörről beszélhetünk. Azonban tetszik, nem tetszik, előfordulhat, hogy “könyörögnöd” kell, hogy kifizessék a számláidat. A manuálisan továbbított papírszámlák esetében iparági átlagban mintegy 60%-ban késéssel történnek meg a kifizetések. Ezen ügyfeleknek több mint harmada kéthetes késéssel rendezi számláját. Az indokok sokfélék lehetnek: “nem kaptam meg”, “már megint a posta hibázott”, “dehát kértem, hogy sztornózd”, “a nemzetközi helyzet változatlan”, stb… Pedig egy mikro- vagy kisvállalkozás sorsa nagyban múlik a likviditásán.

A másik probléma az szokott lenni, hogy a gyakorlatban bizony olykor elmaradunk az adminisztrációval, vagy nem “pingetjük” eleget a vevőinket fizetési emlékeztetőkkel, így vannak, akik “elfeledkeznek” a fizetésről. Bár az e-kereskedők esetében általában megoldható, hogy ne történjen teljesítés, amíg be nem érkezett a pénz, most nézzük azokat a megoldásokat, amikor az elvégzett munka után állítunk ki számlákat.

Tapasztalataink alapján a következőkre odafigyelve nagyobb valószínűséggel fogod megkapni a pénzedet:

#1 Adj meg rövidebb fizetési határidőt

Általános védekezés egy vállalkozó részéről, hogy ha a vevők nem akarnak időben fizetni, nem lehet őket kényszeríteni. Azonban ha kereskedőként arra fókuszálsz, amit képes vagy befolyásolni a fizetési folyamat során, akkor gyorsabban a pénzedhez juthatsz. Nem kell rosszul érezned magad, amikor rövidebb fizetési határidőket adsz meg: egyre több cég teszi ugyanezt, és így edukálva a piacot egyre kevesebben akadnak fenn ezen. Egyfelől már az elején tisztázhatod a fizetési metódusodat a vevőddel, nem elrejtve azt az ÁSZF-ben. Ez nem egyszerűen digitális, hanem üzletviteli érettség kérdése. A másik tényező a fizetési határidő megállapítása és határozott kommunikálása. Sok helyen még mindig 30 napos fizetési határidőket adnak meg, pedig ez az “old-school” megoldás egy olyan másnapos fejfájás, ami még a kézi számlák és az ellenőrizhetetlen számlaátadások korát idézi. Manapság, amikor lehetőséged van e-számlát is küldeni, okafogyottá válnak a túlnyújtott határidők, és öngól rászoktatni a vevőidet a kései fizetés gyakorlatára. Ha te betartod a vevőidnek ígért határidőidet, ők is megtisztelhetnek téged az időben történő kifizetéssel.

#2 Figyelj az adminisztrációra

Érdekes pszichológiája van a számlakiállításnak, mivel sokan azért halogatják, mert kényelmetlennek tartják, még ha a nap végén ebből szerezzük is meg bevételünket. Nem számít ugyanakkor, hogy milyen határidőt szabsz vevődinek, amíg nem küldöd el időben a számlát! Az óra csak a számla vevő kezébe történő eljuttatásától kezd el visszaszámolni, így az az érdeked, hogy ez gyorsan és ellenőrizhető formában történjen meg. Ezért érdemes fizetési sablonokat használni, amely az online számlázó felületeden kiválóan beállítható és egy gombnyomással előhívható. Erre akár az irodán kívül is lehetőséged van, hiszen csak wifi kell hozzá, illetve akár a mobilodon is kiállíthatsz számlát. Mi lehetne ennél praktikusabb és gyorsabb? Továbbá a vevőd email fiókjába küldött automatikus értesítők általában nem “vesznek el” olyan könnyen, mint offline társaik…

#3 Emlékeztetők, avagy fontos az utánkövetés

Soha ne várj napokig, sőt, hetekig (!), hogy emlékeztesd a vevődet a fizetési kötelezettségére! Állíts be emlékeztető emaileket, amelyeket automatikusan megkap a fiókjába, amíg ki nem egyenlíti a számláját. Értelemszerűen webshop esetében megoldható, hogy előre fizettess a vevőddel. Itt arra kell figyelned, hogy minél több online fizetési lehetőséget adsz meg a vevőid számára, annál kényelmesebbé teszed számukra a fizetést, így egyre inkább ezt a megoldást fogják választani.

#4 Segítsd elő az online fizetési lehetőséget vevőidnek

A bankkártyás fizetés bevezetésével is erősítheted a gyorsabb befizetési hajlandóságot. Ehhez annyit kell tenned, hogy online szerződést kötsz az OTP Simple szolgáltatásával. Ebben az esetben az történik, hogy ha be van kapcsolva a vevői fiókod az ügyfeled számára, akkor a számlaértesítő elküldését követően a vásárlód akár az interneten is kiegyenlítheti a számládat. Amennyiben pedig díjbekérőt küldesz, akkor a kifizetés megtörténte után a számlát automatikusan elkészítjük és továbbítjuk vevődnek.

Összefoglalva: küldj számlát a lehető leghamarabb, hogy a vevőd ne “felejtse el”, hogy itt bizony teljesítés történt. Ezt követően bizonyosodj meg róla, hogy a vevőd megkapta a számládat (pl. e-számla az email fiókjába). Ne sajnáld az időt az utánkövetésre, és emlékeztesd a vevőt a fizetési határidőre, nem beszélve a lejárt határidőről (és következményeiről). Végül, amennyiben több fizetési megoldást is nyújtasz a vevőd részére, nagyobb valószínűséggel fogja azok valamelyikén, időben kiegyenlíteni a számládat.

És ha a fentiek rendben vannak, már kiálthatod is a „Virítsd a lóvét!” mondatot, amelyet a Premiere magazin 2007-ben a 80. helyre rangsorolt a “The 100 Greatest Movie Lines” felsorolásában. Talán nem véletlenül. ?

Számlakibocsátó fiókod van már?

Regisztrálj ingyen, most!

Regisztrálok

Hozzászólások

hozzászólás