Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2018.02.20. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Ha valamire büszkék vagyunk a Számlázz.hu-nál, akkor az az, hogy 2010-ben mi tettük Magyarországon széles körben, bármely vállalkozás részére elérhetővé az e-számlázást.

Hét évvel ezelőtt Magyarországon az e-számlázás “úri huncutságnak” számított, de legalábbis olyan drága volt, hogy azt csakis a nagyvállalatok engedhették meg maguknak. Ehhez speciális szolgáltató nagyvállalatokkal kellett mindenféle szerződéseket kötniük. Ehhez mérten az e-számla árak is az egekben jártak: nem volt ritka az 500 Ft feletti darabár.

2010-ben, e-számla szolgáltatásunk bevezetésekor mi úgy gondoltuk, hogy a hazai e-számlázás elterjedésének két fő tényező gátolja: a bonyolult bevezetés, és az ár.

Emiatt a Számlázz.hu esetén a kezdetektől elég az e-számlázás elkezdéséhez egy elektronikus szerződés elfogadása (egyetlen kattintással).

Tudtad, hogy a Számlázz.hu-val 52 000 vállalkozás havi szinten több mint félmillió e-számlát bocsát ki?

A másik kulcskérdés nyilván az e-számla darabára, amely 2010-től – tehát hét éve folyamatosan – 6 Ft/db (+áfa) (E-számla díjcsomag esetén).

Most, az új díjcsomagok használói számára tovább csökkentjük e-számla árainkat!

Két fontos változásra kell felkészülnöd:
  1. Elválik egymástól a “kézzel” (azaz böngészővel) kibocsátott e-számla ára, és az automatikusan (Számla Agent használatával vagy tömegesen) kibocsátott e-számla ára.
  2. Az e-számla árak csökkennek, sőt, bizonyos díjcsomagokban darabszámtól mentesen, tehát korlátlan ingyenes e-számla kibocsátást teszünk lehetővé!

Az új díjcsomagokban az e-számla árak a következőképpen alakulnak:

E-számla árak Számla Agent
és tömeges számlagenerálás esetén
E-számla árak
böngészőből/kézzel kibocsátás esetén
#start 5 Ft/db 15 Ft/db
#digital 5 Ft/db 5 Ft/db
#profi 5 Ft/db Korlátozás nélkül 0 Ft/db
A változás lényege tehát:
  • csökkennek az e-számla árak (6 Ft-ról 5 Ft-ra)
  • a legmagasabb díjcsomagban pedig végtelen kézzel kiállított e-számla kibocsátást kapsz teljesen ingyen.

Fontos tudnivaló, hogy az eddigi díjcsomagjainkat sem vezetjük ki, azok továbbra is folyamatosan használhatók!
Ha tehát szeretnél továbbra is 5 Ft (vagy ingyenes) helyett 6 Ft-ért e-számlázni, egyszerűen maradj jelenlegi díjcsomagodban. A jelenlegi díjcsomagodat továbbra is korlátozások nélkül használhatod!

Szerintünk viszont megéri váltani – nemcsak az ingyenes e-számla, de egy sor emelt szintű szolgáltatás miatt is.

Amennyiben már nem a frissen induló (#start), vagy a digitális újdonságokat épp kóstolgató (#digital) vállalkozások közé tartozol, hanem a valódi #profi támogatást igényled, segítségünkkel még egyszerűbben, könnyebben, fókuszáltabban élhetsz és alkothatsz. Ismerkedj meg a 2017 végén megújult díjcsomag-konstrukcióinkkal!

Kezdj el te is ingyenesen e-számlázni!

Regisztrálok