A Vakrepülés Színtársulat európai viszonylatban is egyedülálló tevékenységet folytat: a látássérült tagság által létrehozott interaktív színházi élménybe a közönséget minden érzékszervén keresztül bevonja. Hallás, szaglás, tapintás, sőt még az ízlelés is szerepet kap a színpadon és nézőtéren, a darabok pedig tökéletes sötétben játszódnak. Az idén 22 éves társulatnak Pál Zsolt (Pille) 2001 óta tagja, technikusa, sajtóreferense – emellett a Hobby Rádió főszerkesztője, programozás és informatika tanár. Mindezek mellett szakított időt egy rövid beszélgetésre annak kapcsán, hogy a színtársulatot működtető alapítvány a Számlázz.hu #profi felhasználója lett.

Hogy kerültél kapcsolatba a színjátszással és a Vakrepülés Színtársulattal?
– Mindig közösségi ember voltam. Az 1970-es évek végén látássérültként születtem Debrecenben, és mivel annak idején minden látássérült gyereknek a Vakok Iskolájába kellett járnia, Budapestre kellett költöznünk. De már ekkor iskolarádiót csináltam, Ki mit tud-okon szerepeltem, úgyhogy az életem részévé vált, hogy közösségi dolgokat műveljek. Sok helyen mozgolódtam, és az egyik ismerősöm hívott föl azzal, hogy van-e kedvem technikusként közreműködni egy vakok által létrehozott színdarabban. Önkéntes munkáról van szó, tulajdonképpen még mi is fizetjük ezt az egész bolondériát, amit végrehajtunk. Elég nehézkesen tudunk támogatókat szerezni és közönséget szervezni, így jött a kapcsolat a Számlázz.hu-val.

Ugyanis lehetőséget kaptunk a jegy.hu-tól, hogy az előadásainkat értékesítsék, amihez egy jegyvásárlási modul is tartozik, ehhez pedig Számlázz.hu fiók szükséges.

Innen jött a dupla kapcsolat, és már online tudjuk számlázni a jegy.hu-n keresztül eladott jegyeket. Alkalmasint használjuk a támogatásként felajánlott #profi csomagot a jegy.hu-n kívül is.

Hogyan számlázzunk akadálymentesen?

Látássérültként mennyire jelent neked gondot ennek az alkalmazásnak a használata?
– Akadálymentességi szempontból elég jók a tapasztalatok, mert jó néhány szolgáltatást kipróbáltam annak idején különböző szolgáltatóknál. A látássérültek számára fontos, hogy elektronikus úton, akadálymentes formában tudják az adminisztrációt végezni, hiszen ha elénk raknak egy papírt, azt addig nem tudjuk elolvasni, amíg nem találunk valamilyen segítséget, mondjuk egy látó embert, aki elolvassa nekünk. Emiatt fontos, hogy a különböző dokumentumokat megpróbáljuk elektronikus formában használni. Ez úgy működik, hogy a számítógépre egy képernyőolvasó szoftvert kell telepíteni, amely az adott weboldalt, programot úgymond meghangosítja. A lenyomott billentyűket kimondja, illetve a képernyőn megjelenő szöveges információkat fölolvassa gépi hangon. Ez azt jelenti, hogy egy közösségi oldalon a képekkel nem igazán tud mit kezdeni az ember, kizárólag a szöveges információkkal. A Számlázz.hu esetében ugye táblázatok vannak, egy számla is táblázatos formában jelenik meg.

Ahhoz, hogy a képernyőolvasó folyamatosan tudja olvasni, különböző segédinformációkkal kell ellátni az adott weboldalt. Erre elég jól felkészítették a Számlázz.hu felületét.

Néhol, egy-két helyen van némi probléma, például egy-két legördülő menüben, de ezeket áthidalva messzemenőkig a legjobb számlázószoftver, amit lehet használni képernyőolvasóval.

Ha bármikor találsz olyan pontokat a felületen, ahol akadályba ütközöl, megteszed, hogy ilyenkor mindig küldesz nekünk értesítést az ügyfélszolgálatra? Az újabb számlázási kötelezettségek miatt a látássérült gyógymasszőrök, egyéb kisvállalkozók is hamarosan egyre többen használják majd a rendszerünket, és szeretnénk, ha ez nekik sem jelentene semmiféle nehézséget.
– Ennek nagyon örülök, mert egyébként web-akadálymentesítési szakértőként is dolgozom, és általában azt mutatják a tapasztalatok, hogy nem az akadálymentesítés bonyolultsága okoz problémát, hanem az adott cégek hajlandósága, nyitottsága. Igencsak örülök, hogy a Számlázz.hu csapatát nem kell meggyőzni, hogy valóban hasznos fejlesztés, amit ilyenkor végeznek.

Köszönjük! Akkor kanyarodjunk még vissza a darabjaitokhoz! Mi a következő előadás, amire érdemes jegyet venni hozzátok?
– Tavasszal két előadásunk is lesz, az egyik az Éjszaka tapintása című darab, ami egy Görögországban játszódó szerelmi vígjáték. Érdekessége, hogy a közönség is részese lesz az utazásnak, természetesen sötétben, ami nemcsak azt jelenti, hogy hallgatják a hangot, hanem például amikor a görög búcsúban táncjelenet van, akkor bizony föl kell állni és táncolni. Vagy amikor leitatják a főhőst, akkor az egész teremben úzó-illat terjed. Persze nem eredeti úzó illata, hanem egy kicsit hamisítjuk ánizsolajjal, de mindenki örül neki, és echte részeseivé válnak a darabnak.

Hogyan tovább, milyen támogatást nyújthatnak a cégek?

Milyen terveitek vannak még, milyen lehetősége van esetleg más cégeknek is támogatni a színtársulatotok munkáját?
– A támogatást sok szeretettel megköszönjük, hiszen most egy új projektet szeretnénk megvalósítani, egy közösségi házat, vagy kicsit kevésbé nagyképűen egy közösségi pontot szeretnénk létrehozni. Mivel a sötétben zajló darabokkal mindig az a probléma, hogy olyan helyet kell találni, ahol valóban stúdió-minőségű sötétet lehet létrehozni, ezért nehéz helyszínt találni ezeknek a daraboknak. Nemrégiben találtunk a XIII. kerületben egy pincehelyiséget, elég romos állapotban van, és most tervbe vettük, hogy ezt fölújítjuk. Már el is kezdődtek a felújítási munkálatok, ehhez várunk segítséget, támogatást, nemcsak anyagiakban, hanem anyagban, munkaerőben is. Kalákában zajlik a felújítás, ismerősök, rokonok, barátok hoznak ezt-azt, glettelnek egy kicsit, kitakarítunk, sittet szállítunk, tehát igen nagy projektbe keveredtünk. Emellett a Hobby Rádiónak is lesz ott egy kis stúdiója, illetve egy látássérültek számára létrehozandó oktatótermet szeretnénk kialakítani, aminek már az alapjai meg is vannak.

Nagyon sok sikert kívánunk a projektjeitekhez, és reméljük, a Számlázz.hu blog olvasói is örömmel hozzájárulnak a terveitek megvalósításához!

Hozzászólások

hozzászólás