Több katás vállalkozót mentett már meg az iparűzési adó megfizetése alól, és ezernél is több bevallást készítettek el vele az idei évben: ez minden katás segítsége, az autokata, ahova mostantól ingyen bekukkanthatsz! 

David Allen Hatékonyságnövelés stresszmentesen” című könyvében leírja, hogy az emberek általában fejben próbálják tartani a dolgaikat, ahelyett, hogy lejegyzetelnék vagy rögzítenék valahol. Ha pedig le is írják, nem teszik hozzá, hogy mit kell ezekkel a dolgokkal kezdeni, vagy szükséges-e egyáltalán bármit tenni velük. Persze, a jegyzettömböt elhagyjuk, a listánkat nem figyeljük…

Ma már szól a telefonunk, ha találkozónk van, a levelezésünkből a Google kiszedi, hogy mikor indul a repülőgépünk, és már-már ijesztő módon értesít minket. A Facebook szól, ha olyan esemény kezdődik, ami érdekelhet Téged, és értesítést küld akkor is, ha az ismerősödnek születésnapja van. 

Kevés dolgot kell már észben tartanunk, hiszen rengeteg eszköz létezik már, ami tárolja az információt – helyettünk. A legjobb, ha nem is kell feljegyeznünk semmit, az magától megtalál minket, igaz? 

A vállalkozásoddal kapcsolatban számos olyan feladatod van, amit el kell végezned, mert ha nem teszed, jönnek a következmények: adóelmaradás, NAV büntetés, stb. 

Mit szólnál, ha lenne egy digitális assziszensed, aki 

  • szól, ha kata adófizetésed esedékes
  • szól, ha iparűzési adót kell fizetned 
  • megmondja, ha visszaigényelheted a befizetett iparűzési adó összegét
  • szól az önkormányzatnak, ha eddig rosszul számolta az iparűzési adódat (és az önkormányzat ezt korrigálja) 
  • elkészíti a kata adóbevallásodat 
  • mindig naprakészen tartja a bevételi nyilvántartásodat (amit kötelező vezetni, ha állítasz ki átutalásos számlát, és a NAV egy esetleges ellenőrzéskor az első dolgok között fogja kérni)
  • és a fizetése havonta csak 1075 Ft + áfa (ha egy évre “szerződteted”) 

Riport Katából autokata

Két évvel ezelőtt indult a Riport Kata nevű program, amelynek az volt a célja, hogy a katás, viszonylag egyszerű adminisztrációt még egyszerűbbé  – és lefőképp automatizálttá – tegye egy tesztprogramnak indult, mert a Riport csapata ki szeretett volna próbálni valamit, de a társas vállalkozások adózása és a kettős könyvvitel helyett egy könnyebb játszóteret akart kialakítani magának.  

Aztán rájöttek, hogy ez bizony nem gyerekjáték. 

Kiderült, hogy a kata nem egyszerű. De közben persze beleszerettünk a problémába” – emlékszik vissza Kristó Zoltán, a Riport Applications Kft. ügyvezetője és az autokata szakértője. Számos olyan eset adódott, amikor egy időre el kellett kanyarodunk a terméktől és sokkal nehezebb dolgokat oldottunk meg, mint szerettünk volna.” 

Mindeközben pedig véletlenül felépítették Magyarország legnagyobb katás tudásbázisát, a Tudáscentrumot

Mikor elkezdtük kapizsgálni, hogy a kata adózás több ezer különböző és egyedi felhasználónál komolyabb probléma, mint amire számítottunk, úgy döntöttünk mindent lejegyzetelünk, amivel éppen a fejlesztés során foglalkozunk, mert másképp elvesztünk volna a kata dzsungelében. A Tudáscentrum így született…”

Majd tavaly jött a fordulat a Riport Kata életében, amikor a Számlázz.hu-val tökéletessé vált az integráció, autokatává keresztelődött, és a Számlázz.hu-s katás vállalkozók adminisztrációja hirtelen lecsökkent, a vállalkozások átláthatóbbá váltak, a bevételi nyilvántartását pedig már senkinek nem kellett a saját kis Excel-táblázataiban vezetnie. 

Ma már több mint 3700 katás vállalkozó használja az autokatát, és a visszajelzések alapján nagyon boldogok. Az ügyfélszolgálat (és minden katás anyukája, a Matracos Hölgy) gondoskodik is róla, hogy a boldogságszint folyamatosan nőjön. 🙂 

Próbáld ki ingyen! 

Egészen eddig olyan volt az autokata, mint egy színházi előadás: ha előfizettél rá, akkor bérletet kaptál, bemehettél, és élvezhettél minden ott töltött percet, művelődhettél, és remélhetőleg okosabban léptél ki. Kívülről viszont nem láthattál be, leírásokból, videókból értesülhettél róla, hogy mi zajlik a falak mögött. 

Most, a program 2. születésnapja alkalmából a falakat lebontjuk, és üvegfallá változtatjuk: bárki bekukkanthat az autokatába, aki érdeklődik, aki fontolgatja, vagy egyszerűen csak szeretné megnézni, mit is rejt pontosan a Matracos Hölgy birodalma. 

Ehhez annyi szükséges, hogy a Számlázz.hu Vezérlőpultján az autokata widgeten” a Kipróbálom” gombra kattintasz – ezzel máris az autokatába kerülsz, ahol a belépő (onboarding) felületen találod magad. Ha megadod a szükséges adatokat (ezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az autokata a későbbiekben pontosan tudjon működni), akkor láthatod, hogy az autokata aktiválása (előfizetés) után milyen lehetőségeket rejt a program. 

Ez egy fontos lépés a Számlázz.hu, az autokata életében, és reméljük, hogy a könyvelők és katásaink vállalkozásának életében is: meglátod, hogy vannak dolgok, amikről nem is gondoltad, mennyire feleslegesek és időpazarlóak, és hogy mennyivel hatékonyabban is lehet katázni. 

Mert katázni mostantól tényleg egyszerű! 

Szeretnél többet tudni a NAV online számlázásról?

Hozzászólások

hozzászólás