Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.03.31. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

A Számlázz.hu-nál a december sok szempontból kedves időszak. Persze ilyenkor mindig adódnak extra feladatok, a következő év jogszabályi változásai bőséges fejlesztési “ötlettel” szolgálnak, és természetesen mi is ünneplünk, pihenünk.
De ilyenkor szoktunk visszatekinteni az elmúlt évre, és a számvetés érdekesebb eredményeiről nektek is beszámolni. Tavaly például pont decemberben érkezett meg hozzánk a 24 ezredik regisztrált felhasználó (most 36,5 fölött teker a számláló), a 2015-ös év nyerőszámait pedig itt idézhetitek fel velünk. A 2014-ben összehozott közös számainkat itt mutatjuk: az akkori felhasználószámot szinte dupláztuk azóta.

Íme tehát a részletek, 2016 tizenhat legérdekesebb információja a Számlázz.hu-ról! 🙂

1. Abszolút rekord

2016 december végére abszolút (saját) rekordot döntünk veletek: számításunk szerint e hó végére meglesz az egyetlen hónap alatt kibocsátott 1 millió (!!!) számla! Oké-oké, hogy a december kiemelt időszak – de ennyire…? 🙂 A ‘16-os év során egyébként összesen 8 millió számlát állítottatok ki a segítségünkkel.


2. Számla-ritmus
Tavaly év végén büszkén közöltük, hogy átlag 5,4 másodpercenként készül el nálunk egy számla. Mára ez a szám 2,5 másodpercre zsugorodott, vagyis mialatt kimondod azt a szót, hogy “empiriokriticizmus”, azalatt valószínűleg épp elkészített egy újabb számlát valamelyik Számlázz.hu-felhasználó.

3. Szépen összegyűltünk
Tizenegyezer (azaz 11 000!!!) új regisztrált felhasználó csatlakozott hozzánk az év során. Most tényleg nem azért, mert rólunk van szó, de azért ez a növekedés elég szép eredménynek tekinthető, nem…? 🙂

4. És a csapat is nagyot nőtt!
Körülbelül háromszorosára növekedett az év során összességében a fejlesztői, ügyfélszolgálati, és marketing-csapat a Számlázz.hu-nál. Aki dolgozott már dinamikusan növekvő szervezetben, pontosan tudja, hogy ez mivel jár, a költözésen  / irodabővítésen, betanításokon, szervezeti újrarendeződéseken túl. Jelentjük, nagyon kafa kis csapatunk lett, és ha eddig nem is mondtuk egyenként, de hatalmas üdv mindenkinek a fedélzeten! 🙂 A sikeres évet idén saját készítésű vacsival ünnepeltük.

Számlázz.hu @Chefparade

5. 13,5 ezer válasz
Posztunk publikálásának pillanatáig összesen 13 574 kérdésetekre válaszolt az ügyfélszolgálatunk! Döbbenetes számok ezek, annak tükrében viszont kifejezetten kevésnek tűnik, hogy már majdnem 37 ezren számláztok velünk. Lehet, hogy a rendszer tényleg ennyire magát magyarázza..? 🙂 Azért ha valamire még a GYIK-ban, vagy itt a blogon sem találjátok a választ, azonnal segítünk, írjatok nekünk továbbra is!

6. Top témák

Ha már a kérdéseiteknél tartunk: „legnépszerűbb témátok”, vagyis a legtöbb kérdés a Számla Agenttel kapcsolatban érkezett, az összes beérkezett kérdés 12%-a szólt erről. Dobogós témák voltak még idén a NAV-adatszolgáltatás és NAV-bejelentés, valamint a lista lekérdezések. Érdeklődtetek még sokat az új számlaképről, a postai szolgáltatásról, és rengeteg fejlesztési kérést is küldtetek, amit nagyon köszönünk ezúton is! Ne hagyjátok abba! 🙂

7. Új design
Külső oldalainkat a Virgo kreatív csapatának segítségével bújtattuk új, méghozzá végre reszponzív design-ba. Bár nem kifogásoltátok soha az utoljára az évtized elején frissült külsőt, elébe mentünk az igényeknek, és újraöltöztettük a felületet.
Mi nagyon kedveljük az új külsőt, és az a határozott érzésünk, hogy ti is…! 🙂

8. Online fizetés
Év elején adtunk hírt arról a különleges szolgáltatásról, ami azóta is vállalkozók százainak – nomeg az ő ügyfeleiknek – könnyíti meg az életét. A Számlázz.hu jóvoltából 2016-ban már a te vevőid is online fizethetnek a szolgáltatásodért, de az OTP Simple-lel való együttműködésünknek hála sokkal egyszerűbben és könnyebben elérhető módon, mint ha nélkülünk intéznéd.

9. Integrom támogatás
Év elején publikálta az Integrom az első reklámfilmet, melyet közösen készítettünk el – hiszen az, hogy a munkaerő-piacra a hátrányos helyzetűek is egyenlő eséllyel juthassanak be, mindannyiunk ügye. A Boston Consulting Group és az Autonómia Alapítvány közös projektjét kommunikációs partnerként segítettük.

10. Műhely-munka
Idén tavasszal indítottuk útjára a Számlázz.hu Műhelyt, ahova elsőként az e-kereskedőket, a második, őszi alkalomra pedig a gasztronómiai kereskedőket hívtuk meg. Visszajelzéseitek szerint épp annyira örültetek ennek, mint amennyire mi élveztük az összejöveteleket, úgyhogy itt az idő megnézni újra a róluk készült videókat is! 🙂 Itt találjátok a Profik titkait e-kereskedőknek és gasztro-vállalkozóknak.

Számlázz.hu Műhely 2016 április, október

11. Számlázz.hu-liget

Az első 100 saját szürkenyárfa is idén “született meg”, a Számlázz.hu-t használó vállalkozók jóvoltából! Az Erdőmentők minden számla-postázásunk díjából a hazai erdők újraépítésén dolgozik, áprilisban ennek az együttműködésnek az eredményeként jött létre az első kis Számlázz.hu-liget.

12. Excel-menedzsment

Júniusban egy sokak által nagyon várt fícsört bocsátottunk a rendelkezésetekre: a vevői és termék-adatok feltöltése és letöltése vált “egymozdulatos” funkcióvá, erről itt írtunk.



13. Hiteles fordítás

Júliusban eleget tettünk az elhíresült NAV-os kérésnek, mely szerint “tolmácsot kérek”. Ekkor készült el ugyanis a számlák hiteles fordítása, 7 nyelven .

14. Első millióm

Idén nyáron indult együttműködésünk a Bridge Budapesttel is – a “vállalható vállalkozás” üzenetéhez mint a piacvezető NAV-álló számlázó nagyon könnyedén tudtunk kapcsolódni, és a hét Számlázz.hu-t használó vállalkozó, nomeg mi magunk is örömmel osztottuk meg Első milliónk történetét.

15. „Hatvanezer ajándék munkaóra a nemzetgazdaságnak”

Az OnlineKatapult által Stygár Lászlóval készített Live interjúban Zsolt felvetette: “Ha évente 5000 számlát kiállítasz, akkor gyakorlatilag 166 munkaórát töltesz számlázással, ami havonta 1,7 nap.” Valóban! Laci válasza szerint “ha ezt a havi 1,7 napot felszorozzuk 35 000-rel (ennyien számláznak ma velünk), akkor havonta kb. 60 000 munkanapot a Számlázz.hu “odaajándékoz” a nemzetgazdaságnak: ezeknek a vállalkozásoknak ennyi munkaidejük szabadul fel valódi, értékteremtő tevékenységre.” Azért ez nagyon komoly adat, nem?

16. A következő év tartalmából….

Végül, de nem utolsó sorban: az év második fele intenzív fejlesztéssel telt. Még nem árulhatunk el nagyon sokat a készülő új funkcionalitás(ok)ról, de ígérjük, hogy sokatoknak komoly időmegtakarítást jelent majd a használatuk.
A pénzügyi-technológiai szolgáltatások „forradalma” már jövő év elején új szakaszba lép: abba, ahol a Számlázz.hu-típusú szolgáltatások egyre nagyobb szerepet vállalhatnak, és ahol a felhasználók nemcsak levelezésre, tájékozódásra, közösségi kapcsolattartásra, szórakozásra, hírfogyasztásra, hanem vállalkozásuk, és pénzügyeik intézésére is ugyanolyan izgalmas szolgáltatás-palettáról válogathatnak, mint minden más téma kapcsán megszokták. Arról, hogy milyen filozófia áll a fejlesztés hátterében, ezt a cikkünket olvasd el: Vállalkozás 3.0 – A gyors hal megeszi a lassút.

Tudtad, hogy nálunk az e-számla mindössze 6 Ft/db?
Tudtad, hogy a regisztráció ingyenes?
Tudtad, hogy most azonnal te is e-számlázhatsz?

KIPRÓBÁLOM MOST