Szemléletváltás. Fenntarthatóság. Tudatosság. Te rózsaszínben vagy zöldben látod a jövőt vállalkozóként? 

Ha egy Számlázz.hu újdonságról , egy új szolgáltatásról írunk nektek, nem győzzük hangsúlyozni, hogy mi az, amit igazán adni szeretnénk a felhasználóinknak. Azt, ami vállalkozóként a legdrágább neked is: időt. Ezt már tudjátok, talán unjátok is, de amikor visszajelzést kapunk tőletek, akkor általában ez az, amit kiemeltek mint a Számlázz.hu legnagyobb előnye.

A másik dolog, amit mindig fontosnak tartunk megjegyezni, az az, hogy szeretnénk nektek segíteni a fejlődésben, abban, hogy minden munkafolyamatotok online működhessen, papírhegyek nélkül, biztonságos, könnyen hozzáférhető módon. Nem titok, hogy szeretnénk, ha a magyar vállalkozások még tudatosabbak lennének – és a környezettudatosság is ide tartozik. 

Papír és Számlázz.hu? 

Ez a két dolog nem nagyon illik össze, igaz? Szerintünk sem, viszont van egy szolgáltatásunk, amellyel kapcsolatban éppen ezért kissé kettős érzések vannak bennünk. Mivel tudjuk, hogy nem mindenki e-számlázik, és a jogszabályok – és sokszor az ügyfeleitek is – megkövetelik, hogy bizony a számlát fizikai valójában is eljuttasd a vevőhöz, ezért sok-sok évvel ezelőtt bevezettük a postai szolgáltatásunkat, ami azt jelenti, hogy online kiállítod a számlát, és ha kéred, mi eljuttatjuk azt postán a vevődhöz, neked ezzel csak egy kattintásnyi feladatod van, amikor létrehozod a bizonylatot a Számlázz.hu felületén. 

És akkor itt jön az, ami miatt egy kicsit szívjuk a fogunkat, mert nem annyira illik az „imidzsünkbe“: a papír. A rossz érzéseinket ezzel kapcsolatban mindenképpen kompenzálni szerettük volna már akkor is, amikor bevezettük ezt a szolgáltatásunkat, ezért úgy döntöttünk, hogy minden postázott számla díjából 10 forintot felajánlunk az Erdőmentők részére, akiknek a küldetésük, hogy „segítsenek a természetnek begyógyítani a civilizáció ejtette fájdalmas sebeket“. Ebben vettünk részt mi is húsvét előtt! A felajánlott összegből facsemetéket vásároltak, amiket aztán közösen ültettünk el. 

Már több faültetésen is részt vettünk korábban, azonban a Covid-időszak után ez volt az első alkalom, hogy ásót fogtunk, és ezúttal Ócsa felé vettük az irányt, ahol egy gombafaj pusztítja az őshonos magas kőrisállományt, amely a klímaváltozás miatt egyre jobban terjed a területen. Az Erdőmentők segítettek nekünk abban, hogy mi is közbeavatkozhassunk: 500 darab, kocsányos tölgy és fekete nyár csemetét ültettünk. Szakszerű felkészítést kaptunk, hogy miként ültessük el a fákat, hiszen aggódtunk, hogy biztosan jól csináljuk-e majd, biztosan lesz-e ebből újabb erdő néhány év múlva. Kissné Dóczy Emília, az Erdőmentők génrezervációs vezetője megnyugtatott minket, hogy „ez egy csodálatos és különleges termőhely, ahol 90% fölötti a megmaradás aránya. Még 1-2 évig ápolnunk kell, hogy utána biztonságban fejlődhessenek tovább már egyedül is. Már lombfakadás után jól látható lesz, hogy itt élet van, minden zölddé válik. De tíz éven belül már kényelmesen lehet majd sétálgatni a fák között.“ Izgatottan várjuk! 

Erdőmentők faültetés

Zöldítsünk együtt!

Jó érzés volt látni, hogy velünk párhuzamosan egy másik cég munkatársai is dolgoztak a területen, ők is fákat jöttek ültetni. Valószínűleg nekik is fontos az, hogy a hétköznapi rohanás mellett a környezetre is odafigyeljenek: biztosan szelektíven gyűjtik a szemetet, és talán odafigyelnek arra is, hogy kevesebb papírt használjanak a munkafolyamatok során. Ez csak feltételezés, az Erdőmentők tapasztalata azonban összességében kicsit kettős ezzel kapcsolatban.

„Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mi csupa olyan céggel találkozunk, akik segíteni szeretnének, így könnyen kezdjük rózsaszínben (vagy inkább zöldben) látni a világot– mondta Kissné Dóczy Emília. „Aztán amint megnézzük, hogy ezek a különleges cégek milyen kisebbségben vannak a hazai és nemzetközi vállalati környezetben, akkor már korántsem olyan rózsás (vagy inkább tölgyes) a kép. Sajnos a legtöbben még máig sem jutottak el a munkahelyi szelektív hulladékgyűjtésig, nemhogy fenntarthatósági projektekben vegyenek részt. Ezért is olyan nagy dolog a Számlázz.hu segítsége, mert nem csak tevőleg járul hozzá egy zöldebb jövőhöz, de a példamutatás útján a szemléletformálásban is segít.“ 

Minden vállalkozás mögött természetesen ott van az ember, aki valójában tehet azért, hogy a következő generációnak is lehessen jövőképe – és ha most összefogunk veletek, akkor mennyi fára lenne szükség, hogy biztosítsuk ezt? Az Erdőmentők szerint „a valódi boldogság az lenne, ha az égből nézve, a kéken kívül csak zöld látszana a bolygónk felszínén, de mi már azzal is megelégednénk, ha az Erdők mérete világviszonylatban nem csökkenne tovább“ – mondta Emília. „Így ebben nemcsak az elültetett fák száma a mérvadó, hanem a termelés csökkentése. Valamint az sem mindegy, hogy milyen fák kerülnek elültetésre. Sok helyen telepítenek hatalmas ültetvényerdőket, de ez semmit sem ér, sőt kárt tesz. Így nem lehet fák számában kifejezni a Föld igényeit. Nekünk minden Fa rengeteget jelent. Az Életből egy is felbecsülhetetlen.“

Most bíztathatnánk téged faültetésre, és tesszük is, de bizony vannak sokkal egyszerűbb, „kéznél levő“ módjai is annak, hogy védd a környezetet: kevesebb műanyag, kevesebb papír – utóbbihoz pedig rengeteg ötletet adunk. Legegyszerűbb és legkézenfekvőbb tippünk az, hogy – ha még nem tetted – válts e-számlára, mert amellett, hogy ezzel a fák épségéhez is hozzájárulsz, szuper előnyökkel jár. Összességében te is, a vállalkozásod is, az ügyfeled is és a természet jobban jár: win-win! 

erdomentok faultetes