109 251 regisztrált ügyfél
46 865 675 kiállított számla

Számlázz.hu Műhely: miért is csináljuk mi ezt? – 7 titok a fiatal profiktól, és tőlünk

A beszélgetés és az állófogadás között félúton – épp rohantam a szendvicsek kiszabadításától vissza a vendégekhez interjúkat csinálni – odalépett hozzám egy csupa-mosoly hölgy a kérdéssel: “miért csinálja a Számlázz.hu ezeket a Műhelyeket?“. Merthogy ő nagyon élvezte, sokat tanult, folytatta máris, mialatt megpróbáltam lelassítani, úgyhogy rögtön le is csaptam a válaszára: “hát pont ezért csináljuk, amit most elmondott“, majd finoman kimentettem magam, hogy szívesen válaszolok részletesebben is, egy picit később.

Mire kerestem volna a kedves hölgyet, már nem láttam sehol, viszont a kérdése valóban elgondolkodtatott: eléri vajon azt a célt, amiért eredetileg elkezdtük a Számlázz.hu Műhely megrendezését? És még mindig értékes? Tényleg, mi az, ami esetleg az eredeti célokon túl, még pluszban “beleköltözött” a félévente elérkező nagy pillanatba? Íme tehát a hölgy kérdésére rögtön 7 válasz, melyek remélem így virtuálisan végül eljutnak hozzá! 🙂

1. Nézze meg ezeket az arcokat, kedves hölgyem!

Összegyűlünk félévente egy konkrét téma körül, és a téma kiemelt szakértőnek segítségével közösen átgondoljuk, keresztbe-kasul a témát, és környékét. Hallgatjuk a meghívott vállalkozókat, és közben a saját vállalkozásunkon töprengünk, és még az is lehet, hogy nem emlékszünk később, honnan jött az ötlet, de valami mégis beépült, és működik… A csoda is így működik. És az inspiráció. Ez látszik a fotókon, amiket a hallgatóságról lőttünk, és azokon is, amiket a beszélgetőtársakról. Inspirálni szeretnénk!

2. Nézze meg a YouTube-csatornánkat, kedves hölgyem!

Nyilván, miközben inspirálunk, forgatunk is. Szeretnénk, ha a Számlázz.hu minden egyes közösségi csatornáján olyan tartalmakat találnátok, amit használni tudtok a saját vállalkozásotok építésére is. Tudjátok jól: a Számlázz.hu nem sima számlázóprogram. Hanem egy csomópont, ahova tanácsért, ötletért, továbbfejlődésért, digitális, és valóban kézzelfogható, személyes segítségért is fordulhattok. A Számlázz.hu Műhely ötletadó célja az volt, hogy újabb szuper videókat készíthessünk a legizgalmasabb felhasználóinkról. De aztán önálló életre kelt, szépen kinőtte magát. 🙂

3. Mi is tanulunk, ti is tanultok

Bevalljuk férfiasan, ez a hatodik Számlázz.hu Műhely nekünk megint rengeteg új ötletet adott. Végtelenül őszinték és nyitottak voltak a vendégeink, elmesélték nagy buktáikat-pofonjaikat is, és persze apró műhely-titkokat is a sikeres működésről – így mi is eláruljuk, hogy a fiataloktól tudunk legtöbbet tanulni azokról a fiatal vállalkozókról, akik a Számlázz.hu-használók következő generációja lesznek. Köszönjük a sok hasznos tippet-ötletet! 🙂 És reméljük, hogy nektek is épp ennyi, sőt sokkal több apró kis mazsolázni-való akadt az elmondottak között!

4. Ismerkedjünk!

Van még egy titok, amit most megosztunk veletek: a Számlázz.hu-nál járja egy mondás arról, hogy az ügyfélszolgálat voltaképp a “felület dolga”. Szeretnénk, ha a számlázóprogram minden kérdésetekre tudná a választ, egy gomb, egy funkció, egy lista formájában. Nektek ne kelljen válaszok után kutatni, nekünk kelljen mindennek elébe menni, ha máshol nem, hát legkésőbb a GYIK-ban. Így aztán alig-alig ismerünk titeket. 🙂 Ismerkedünk a Műhelyen, és nektek is erre nyitunk teret: ismerjétek meg a hasonlóképpen #profin gondolkozó vállalkozó-társaitokat, beszélgessetek, és üzleteljetek egymással! Tudjátok, mennyi névjegykártya cserélt gazdát az állófogadáson…? 🙂

5. A siker újabb és újabb definíciói

Kihullanak egy-egy Számlázz.hu Műhelyből nagyon érdekes tanulságok a siker meghatározásairól is! Az e-kereskedők, a gasztro-vállalkozók, a művészek – mindenki számára egy picit máshogy áll össze a sikeresség fogalma. Bogár Márk a Sárréti Chilifarm arcaként például azért sikeres a saját megfogalmazásában, mert “jó a termék, amit előállítunk, van mögötte egy hiteles család, egy hiteles arc, és mert minden évben meg tudunk újulni“. Olyan tényezőket sorol, melyek elég megszokott “sikerkritériumok”, mégis, egy 24 éves srác szájából ebben a sorrendben igazán izgalmas vállalásnak hangzik.

És még egy érdekes tapasztalat: a három fiatal vállalkozó egyike sem hárította a kérdést. Mindhárman kajakra elmondták az indokaikat, amiért vállaltan sikeresek, bármiféle szabadkozás nélkül (pl. hogy a sikerüket majd az idő igazolja, vagy hogy ez szubjektív lenne). Ez vagány!

6. A velünk élő történelem

Minden eddigi Számlázz.hu Műhelyen a meghívott vállalkozók a saját történetüket mesélték el. Volt hozzá néhány évtizedes hátterük, a legtöbb esetben. Ezúttal azonban Lili, Márk és Dani is többször referált szüleire, nagyszüleire. Bánkuti Dani például elmondta, hogy “célom a vállalkozói szabadságot elnyerni, de nem azzal a robotmunkával, amivel a szüleink vagy a nagyszüleink csinálták“. A magánvállalkozások indulása óta a harmadik vállalkozói generáció “készül”, sőt, már elénk is álltak beszámolni a tudásukról-tapasztalatikról, és amire a szüleiknek vagy nagyszüleiknek kevesebb esélye volt – figyelni, és tanulni saját felmenőiktől –, ők most megtehetik. A példákat és ellenpéldákat maguk válogatják.

7. A velünk élő generáció-kutatás

Négy “ipszilonos” ült a moziterem vászna előtt. Magabiztosak, nyitottak, őszinték, érdeklődők, és nagyon tudnak dolgozni. Nem pont úgy, ahogy szüleik vagy nagyszüleik, de épp olyan állhatatosan, céltudatosan, tele ambícióval. Digitális bennszülöttekként magabiztosan szörfözve a magán- és szakmai élet területeit átívelő kommunikációs csatornák között. Ők tapossák ki az utat a barátság és biznisz mai típusú össze-nem-keverésére, ahogy például Koós Lili megosztotta a történetét egy barátról, akivel a közös üzletre majdnem ráment a barátságuk. “A kettőt nem szabad összekeverni, nagyon szigorúan le kell fektetni az alapokat. Ez egy fontos tanács bárkinek.” Lehet tehát, hogy a kor újdonsült eszközeit maguknak kell kitapasztalniuk, de amit már integráltak, mindannyiunknak ajándékba adhatják.

Köszönjük tehát itt és most a nagyon profi moderátorunknak, a szintén tőről metszett ipszilon-generációs Nagy Zsoltnak, és mindhárom profi Számlázz.hu-s vállalkozónak, hogy velünk voltak, és most már – posztban, fotón, videókban – velünk is maradnak! 🙂

Ugye te is velünk leszel a következőn? Ugye addig is kipróbálod az online számlázót, aminek platformján összehoztuk ezt a nagyszerű beszélgetést? 🙂

Regisztrálok

Hozzászólások

hozzászólás

Írta: |2018-10-30T10:04:40+00:002018.10.30.|Velünk történt|0 hozzászólás

A szerzőről:

Újságíró is volt, PR-menedzser, szövegíró, szabadúszó tanácsadó, és kertész is. Igaz, utóbbi “hivatalosan” csak egy napig. Saját bevallása szerint a tartalomkészítés erre hasonlít leginkább, mert gondolat-magokat szór el, aztán figyeli, ahogy a fejekben szárba szökkennek a változások… A Számlázz.hu-nál tanúja volt a 15 000 regisztrált felhasználó kétszereződésének, háromszorozódásának, és a cégméret sokszorozódásának is. “Naponta ledöbbenek azon, hogy mennyire profi emberekkel dolgozom együtt. Szerencsére sokat találkozom a felhasználóinkkal, mert a videóinkban például állandóan őket faggatjuk, szóval ez rájuk is vonatkozik! :)”