A 200 ezer regisztrált vállalkozást – titeket! 😉 – ünneplő blogsorozatunk első részében Stygár László, alapítónk és szolgáltatásfejlesztési vezetőnk mondta el, milyennek látja az elmúlt tizenöt évet. A második részben első valódi üzleti stratégiánk atyja, Kis Ervin Egon stratéga nyilatkozott arról, hogyan élte meg a közös munkát és a cég fejlődését az elmúlt évtizedben. 

A Számlázz.hu szakmai sikerei és az online számlázó köré épült, a vállalkozói hatékonyságot segítő digitális ökoszisztéma azonban nagyban köszönhető stratégiai partnereinknek is. Sorozatunk harmadik, befejező részében Kristó Zoltán autokata-szakértő és Schramm Károly, a SMARTBooks vezetője mesél arról, milyennek látja a közös munkát, a közös fejlesztéseket, és kicsit persze a közös jövőt is.

Kristó Zoltán, autokata szakértő, a Riport Applications szoftverfejlesztőcég és a Meyer and Levinson tanácsadócég ügyvezetője

Mikor és mit hallottál először a Számlázz.hu-ról?

2014 óta használjuk rendszeresen a Számlázz.hu-t egyéb cégeink számlázása kapcsán. Már előtte is próbálkoztunk, de aztán egy pár hónapra elcsábultunk valahova, majd visszatértünk. Hogy mit hallottam, azt nem tudom, viszont arra emlékszem, hogy fura volt, hogy nem tudtunk benneteket felhívni, mert csak online ügyfélszolgálat volt 🙂 

Az autokata, a QUiCK és a Riport App fejlesztése még a Számlázz.hu együttműködés előtt elindult, vagy már a Számlázz.hu-val való összeköthetőség szellemében fejlesztettétek?

Még előtte indult. Szellemiség tekintetében első pillanattól a Számlázz.hu is integrációs partnerként volt a térképen, de őszintén ha valaki ma feltenné azt a kérdést, hogy a Számlázz.hu-ra vagy a másik integrációs partnerre szabtuk a megoldásainkat, akkor inkább ez utóbbi. Aztán ez jelentősen megváltozott, mikor legelőször találkoztunk a Számlázz.hu mögött álló emberekkel. 

Miben más a Számlázz.hu, mint a többi magyar online számlázó? 

Nem ismerek minden magyar számlázót, ezért nem tudok erre válaszolni. Egy csúnya elitista mondat jut csak az eszembe és ez is csak nagyon félve, de nekem mindig olyan érzésem van mikor veletek vagy másokkal dolgozunk, mint hogyha Ti egyetemre jártatok volna, a többiek meg “csak” főiskolára. Egyszóval tudja mindenki, mit kell csinálni, de Ti úgy csináljátok, hogy közben nem csak az befolyásolja döntéseiteket, amit egy számlázóról tanultatok, hanem az, amit a világról. 

Miért épp a Számlázz.hu-val ilyen aktív az együttműködésetek?

Mert a Számlázz.hu így döntött. Végigvitte ezt a projektet a bokros teendők között. Erre egyébként a mai napig nagyon pozitívan gondolok és azt gondolom, hogy  ez megtiszteltetés nekünk. De egy jel is arra, hogy valamit jól csináltunk, és ez nyilván mindig jólesik az embernek.  

Mik voltak a legnagyobb kihívások a közös fejlesztői munka közben? 

Az autokatával kezdtünk együtt dolgozni. Nem emlékszem különösebb kihívásokra a fejlesztői munka közben. A legnagyobb kihívás az első pár hónap marketing munkája volt. A Számlázz.hu talán nagyobb eredményeket várt, mi pedig úgy éreztük, ez egy gyökeresen más termék, mint egy számlázó – gyakorlatilag olyasmi, ami előtte nem is létezett, ezért sokat kell dolgozni és az eredmények majd később jönnek. 

Mi lehet a vállalkozói-könyvelői digitális eszközök magyarországi piacának a jövője? Valóban nincs más út a könyvelők és könyvelőirodák előtt, mint a digitalizáció?

Egészen biztos, hogy nincs más út. De a digitalizáció nem cél, hanem egy eszköz. A jövő valójában abban áll, amikor ezt a két réteg őszintén egymás mellé áll, levetik kölcsönös felszínes tiszteletüket, mely mögött valójában sokszor egymás komplett hülyének nézése áll, és őszintén elkezdenek együtt dolgozni. Ennek szerintem hatalmas ereje lenne a folyamatok újragondolásában, melyet később felturbózhat a digitalizáció. Tehát először békülés, kézfogás, folyamatok, majd digitalizáció. 

A fenti 3 eszköz mellett vannak még további innovációs ötletek a tarsolyban, vagy ezeknek a termékeknek a funkcionalitását tervezitek tovább bővíteni?

Természetesen minden fejlesztés újabb ötleteket is szül. Sok ötletünk van, sőt egyre inkább minden ötletünk valahogyan az ökoszisztémát érinti, de ezek egyelőre titkok. 

Van olyan Számlázz.hu-hoz kapcsolódó anekdotád vagy vicces élményed, amit megosztanál a Számlázz.hu blogon? 

Rengeteg vicces mondást és anekdotát hallhattunk a közel két év alatt Stygár Lacitól a manókon keresztül a norvég vagy svéd kalauzokig, de nekem még mindig az a kedvenc anekdotám, ahogy Gyulán egy hétvégén ülve félszegen ránéztem a 6 éve ismert központi számlázzos email címre, majd úgy döntöttem, csak küldök egy emailt, hogy a profi csomag árazásával kellene sürgősen valamit csinálni :), mert a frissen indult, akkor még Riport Kata nevű rendszerünkben churnöl (lemorzsolódik – a szerk.) az a pár user :), hiszen drága a két csomag együtt. Számítani nem mertem rá, hogy szinte 1-2 órán belül kapok egy emailt a Számlázz.hu szolgáltatásfejlesztési vezetőjétől, Lacitól és rá pár hétre már az autokatáról workshopolunk. Azt hiszem, nekem mindig is ez lesz a kedvenc anekdotám. 

Schramm Károly, a SMARTBooks pénzügyi és könyvelőszoftvert megalkotó Smart Express Technologies Kft. ügyvezetője

Mikor és mit hallottál először a Számlázz.hu-ról?

Hát, már elég régen, talán 2010-11 körül valamikor, amikor egy ismerősöm használni kezdte. Persze nem sokkal utána Smartfront vezetőként már tudatosan figyeltem fél szemmel a különböző online számlázó rendszerek versenyét, és az eredmény már ismert 🙂

Miért épp a Számlázz.hu-t választottátok stratégiai partnerként? Miben más a Számlázz.hu, mint a többi magyar online számlázó?

Mivel a többieket kevésbé ismerem, ezért erre nehéz objektív választ adni, de azt gondolom, lehet, hogy pont ez maga a különbség 🙂 A Számlázz.hu egy hatalmas, megbízhatóságot sugárzó “love brand” lett, nagyon professzionális csapattal. Másrészt a Számlázz.hu is aktívan keresett olyan partnert, akivel az “ökoszisztémát” még jobban kiterjesztheti, amivel a vállalkozások pénzügyi folyamatait automatizálni lehet.

Stratégiai partnerként mik voltak a fő kihívások az együttműködésben? Milyen a Számlázz.hu-val dolgozni?

Egyrészt nagyon különleges és jó érzés együtt dolgozni, egy laza (kötetlen), nyitott, intelligens csapat, még annál is jobban, mint képzeltem 🙂 Nagyon klassz az iroda a Graphisoft parkban 🙂 Érezni egyfajta jó nyüzsgést, magabiztosságot, alkotó hangulatot egyszerre.

Voltak azért kisebb elakadások, nehézségek is. Bár 2011 óta mi is webalapú üzleti rendszereket fejlesztünk, de a cégünk nyolc éven át projekt alapon dolgozott korábban, így a különböző nyelvezet és attitűd néha fordítási nehézségeket okozott 🙂 Mára azt gondolom, hogy sikerült venni az akadályokat, és mindkét csapat a legjobbat tudja hozzátenni a tudásából az együttműködéshez.

Mennyi idő alatt sikerült megvalósítani a közös fejlesztéseket a SMARTBooks piacra vitele előtt?

Körülbelül fél évre volt szükség, ha nagyon szűken kicentizve számolom. Persze ismerkedéssel, koncepciótervezéssel, rákészüléssel is elment néhány hónap, majd az indulást követő finomhangolással is, így összességében inkább egy évről beszélhetünk.

Mi lehet a vállalkozói-könyvelői digitális eszközök magyarországi piacának a jövője? Mi lehet a következő lépés a könyvelők digitalizációjában? Életben maradhatnak azok, akik nem digitalizálódnak? 

Érdemes tisztázni, hogy már mindenki digitalizálódott valamennyire az évtizedek alatt, aki szoftvert és e-mailt használ – szó szerint mindenki. Ma divatos ez a szó, emiatt nem is igazán szeretem, mert túl elcsépelt. A következő lépés az integrált szemlélet és integrált működés. Ez megkérdőjelezhetetlen.

Ha a könyvelt cég rögzít egy bizonylatot, akkor egyrészt nem gépeli be még egyszer manuálisan a könyvelő, másrészt ez automatikusan megtörténik, gyakorlatilag valós időben, azonnal. Ma is mindenki tesz kisebb nagyobb lépéseket ebbe az irányba, pl. fájl importtal, és a NAV is nagyon fontos hajtóerő a kötelező adatszolgáltatás bevezetésével. Az viszont egy egészen másik szint, amikor a könyvelőnek, a rendszergazdának, senkinek nem kell állítgatnia semmit, mert a háttérben lezajlik a szinkronizáció, mint egy hétköznapi kényelmi funkció. Ahogy az internet átszövi az életünket, alapvető infrastruktúrának fogjuk tekinteni, mint ma az okostelefont, ami 15 éve gyakorlatilag ebben a formában nem is létezett!

Azon dolgoztunk és dolgozunk, hogy ez egyszerűen, biztonságosan, mindenki számára érthetően és elérhetően működjön. Ahogyan ma nem találni senkit az üzleti életben számítógép és mobiltelefon nélkül, így lesz ez ezzel a technológiával is. Ki gyorsan, ki lassabban, de váltani fog, ez egyre egyértelműbb. A kérdés a váltás gyorsasága, és a gyorsabbak nyilván itt is előnyre tesznek szert.  

Van olyan Számlázz.hu-hoz kapcsolódó anekdotád vagy vicces élményed, amit megosztanál a Számlázz.hu blogon? 

Sajnos lehet, hogy túl sokat koncentrálok a munkára, de most csak az jut eszembe, hogy nagyon jó teakülönlegességeket szoktunk kóstolni, és nagyon jó mellettük a fagyizó. Remélem hamarosan megint személyesen is dolgozunk együtt, nem csak a virtuális térben…! (Az interjú a 2020. tavaszi járványügyi veszélyhelyzet idején született – a szerk.)

Szeretnél többet tudni a NAV online számlázásról?

Hozzászólások

hozzászólás