Van egy marha nagy ládánk tele közhelyekkel. Ha most kinyitnám, és keresnék benne 2020-ra vonatkozóan valamit, akkor ilyen mondások akadnának a kezembe, hogy 

“A koronavírus éve volt”, vagy

“Minden a vírus körül forgott”, vagy 

“Korábban sosem látott kihívásokkal kellett megküzdenünk”.

De ehhez hasonló mondásokat fogtok máshol találni éppen eleget. Hamarosan valószínűleg a könyvesboltok is tele lesznek “Így éld túl a hómofiszt” típusú életvezetési tanácsadási remekművekkel. Szóval itt most nem fogok a vírussal foglalkozni. És a home office-szal sem.

Mert a Számlázz.hu-ban szerencsére egy szuper jó évet zártunk 2020-ban! Persze nálunk is volt vírus, meg home office, és egyáltalán nem akarok valami rózsaszínre fotosoppolt nyálas sztorit kerekíteni, de tényleg történt egy csomó jó dolog is körülöttünk.

Kezdjük azzal, hogy a Számlázz.hu-t használó ügyfelek száma a januári kb. 170 ezerről 410 ezerre növekedett! Óriási ugrás, amit mentálisan sem könnyű feldolgozni. 

Július 1-én életbe lépett egy jogszabályváltozás, amely alapján az összes B2B számlát be kell küldenünk a NAV-nak. Nyilván nem függetlenül a jogszabály változásától, csak június-júliusban közel 150 ezer vállalkozás csatlakozott hozzánk. 

Ezekben a hetekben úgy kellett dolgoznunk, hogy a hatalmas növekedéssel egyidőben bővítettük a csapatot is, és a Számlázz.hu-t működtető informatikai infrastruktúrát. (A közhelyes ládában erre az esetre is van mondás: “Repülés közben cseréltünk hajtóművet a repülőn.”) 

Ti észrevettetek valamit ebből? Remélem, hogy nem. 

Augusztus elején egyetlen alkalommal kicsit lassult, a felhasználók kisebb részének rövid időre elérhetetlen is volt a szolgáltatás, de néhány órán belül azt is megoldottuk. Egészen kivételes IT csapatunk van! (Egyébként keresünk a csapatba új munkatársat, ha csatlakoznál hozzánk, kattints ide! )

Aztán létrehoztuk a Számlázz.hu PARK-ot. A PARK-ban együttműködő partnereinkkel, és nekik is köszönhetően a Számlázz.hu ma már egyáltalán nem “csak egy számlázóprogram”, hanem egy könyvelőprogrammal, ügyviteli rendszerrel, dokumentumkezeléssel, és további rengeteg hasznos üzleti adminisztrációs funkcióval rendelkező ökoszisztéma. 

Néhány éve alkottunk egy új szót, a “Számlaverzum”-ot. 2020-ban ezt új tartalommal töltöttük meg, mert most már nem csak a kimenő, hanem a bejövő számláitokat is láthatjátok a Számlázz.hu-ban, és a banki adatkapcsolatok révén akár teljesen automatikusan állíthatjátok a számlák kifizetettségi állapotát, és küldhetitek át a számlákat a könyvelőnek.  

Mindezt úgy, hogy aki akarja, továbbra is teljesen ingyen használhatja a Számlázz.hu-t. Persze, a kényelmi szolgáltatásokért nálunk is fizetni kell, a legmagasabb, #profi csomagért akár egy hamburger árát is havonta 🙂

Na de elég a szakmázásból, mert voltak fontosabb ügyek is.

A Számlázz.hu csapata kilenc új munkatárssal bővült. Legtöbben az ügyfélszolgálatra érkeztek, de bővült az IT, a marketing és a pénzügyi csapatunk is.

Két új “IT baba” érkezésének is örültünk, két munkatársunknak is gyönyörű, egészséges gyermeke született.

Habár alig voltunk az irodában, mégis tönkretettünk egy kávégépet. Még szerencse, hogy nem csak az IT rendszerünk működik teljes tartalékolással, és többszörös biztosítással,  hanem a konyhai infrastruktúra is. Az azért megrázta volna egy kicsit a működésünket, ha napokig nem ihattunk volna kávét 🙂 

De azért ne higgyétek, hogy nálunk fenékig tejfel az élet: úgy tűnik, az új munkatársak érkezésével végérvényesen felborult a Star Wars és a Star Trek rajongók egyensúlya. (A Star Wars rajongók lettek jelentős többségben.)

Szóval lesz feladat 2021-ben is, helyrehozni ezt a kisiklást…