Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2020.10.07. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Ha az elektronikus kereskedők azért járnak a piac előtt egy lépéssel, mert ők voltak először kénytelenek
valóban fogyasztó-központú gondolkodásmód szerint felépíteni a bizniszükett, akkor a gasztronómiai vállalkozók egyszerű élettani okból: a hasát mindenki kedveli, így nekik aztán tényleg szeretetmárkákat kell építeniük a sikerhez… 🙂

A második Számlázz.hu Műhelyre éppen ezért olyan piaci szereplőket hívtunk meg beszélgetni, akik máris kimaxolták a gasztronómiai vállalkozás fogalmát, sikerük titkait – és persze egy kis élmény-szintű betekintést, vagyis kóstolót a termékeikből – nagy örömmel osztják meg velünk.

Október 27-én Kaldeneker Györggyel, Bertényi Gáborral, és Dobosi Győzővel beszélgetünk, hogy megtudjuk tőlük:

  • hogyan épít vállalkozást egy vérbeli mesterszakács,
  • a világhíres budapesti romkocsma-kultúra megteremtésében való aktív közreműködés után hogyan köt ki valaki a kisgazdálkodói alapanyagoknál,
  • miért választja a családi borászatot az egykori elektrotechnikus.

Bertényi Gábor, aki a Házikó társtulajdonos-társalapítója, tulajdonképpen a híres budapesti romkocsma-kultúra egyik meglapítója is. Talán akkor még nem is sejtette, hogy később termelői alapanyagokat fog a pesti „ingerszegény” környezetbe injektálni, hogy a nagyvárosi gasztronómia is lehessen egészségesebb, fenntarthatóbb, ráadásul hozzájárulhasson teljesen közvelten, piaci alapon a vidék fejlesztéséhez is.

A Házikó alternatív büfékonyhája olyan természetesen finom leveseket, salátákat, szendvicseket, zöldség- és gyümölcspitéket, töltött és töltetlen pékárukat kínál, amelyek alapanyaga kizárólag a magyar vidék vegyszermentesen termelő gazdaságaiból érkezik. Fenntartható és innovatív ténykedéséért a Házikó csapata 2016-ban a Magyar Telekom Delfin-Díját is megkapta.

Dobosi Győző igazi családi vállalkozást vezet testvérével, ő maga elsősorban a marketing- és értékesítési feladatokért felel. A Dobosi Pincészet alapjait az 1700-as évek elején tették le a felmenők, a Balatontól 5 kilométerre, Zánka és Nagyvázsony között elterülő, festői szépségű településen, Szentantalfán.

A rendszerváltás után Dobosi Dániel kiváló borász és felesége Ilonka, másolhatatlan vendégszeretetével fogta össze és élesztette újjá a családi birtokot. Az öt gyerek közül Bálint és Győző döntöttek a borászat mellett, ma már ők vezetik a vállalkozást.

Nem is egy borászattól hallottuk, hogy „áá, a borász irodája az autója, neki nincs ideje online eszközökre” (???), és rögtön meg is jelent a szemünk előtt a vörösbor-pecsétes számlatömb, amiből a borász így-úgy kitép egy macskakaparásos lapot, miközben épp előbukkan a pince mélyéről… De Dobosiék a webshopjuk elindításakor elég egyértelműen letették a voksot a Számlázz.hu használata, és a mai világhoz, a mai (bor)fogyasztóhoz adaptált kereskedői szemlélet mellett.

Kaldeneker Györgyöt szinte nem is kell bemutatni, a hazai gasztro-szcéna egyik kiemelkedően izgalmas személyisége. Vérbeli mesterszakács, gyerekkori szenvedélyét változtatta hivatássá, de nem elégedett meg az étvágygerjesztő és kreatív fogások megalkotásával, ír, utazik, tudósít, fotóz – és ma már a Kaldeneker Lekvárosházat is igazgatja.

A termékek létrehozásánál nagyon fontos szempont a kézműves technológia megtartása. Minden egyes üveg lekvár elkészítését magam végzem, és a főzéskor én határozom meg azt az ízt amit előzetesen elképzeltem. Így őrzöm meg a „főztöm” egyediségét, és ez által garantálom a kiváló minőséget.

Gyere el te is a következő Számlázz.hu Műhelyre,
hallgasd meg a profikat, tedd fel a saját kérdéseidet,
és kóstolj bele a siker ízeibe! 🙂
Regisztrálok

Itt megnézheted, milyen szuper-tanulságos volt az előző Számlázz.hu Műhely, itt pedig saját számlakibocsátó fiókot regisztrálhatsz magadnak, ha véletlenül még nem lenne…

Várunk szeretettel október 21-én!