Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2018.02.26. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

Mire kizöldülnek a parkok, bezöldül a Számlázz.hu Műhely: április 6-án fenntarthatóságról, és annak üzleti értékéről beszélgetünk négy vendégünkkel. Mert a „zöld” gondolkodás egyáltalán nem magánügy, hanem vállalkozóként is foglalkoznunk kell vele. És nem kizárólag azért, mert illik, mert divat, vagy hogy jófejek legyünk. Hanem mert megéri!

Olyan vállalkozókat, vezetőket hívtunk meg a tavaszi eseményre, hogy megosszák a „profik titkait”, akik tényleg mindent tudnak a fenntartható vállalkozói szemléletről. Ismerjétek meg őket!

„Bubi. Autóval.”

Michaletzky Bálint például az első hazai e-carsharing, a GreenGo alapítója, ötletgazdája, és onnan tudtuk meg, hogy szintén velünk számláznak, hogy egész egyszerűen kaptunk tőlük egy Számlázz.hu-s számlát. Most mondhatnánk, hogy ledöbbentünk, de valójában nem csodálkoztunk, mert ha már a vállalkozói szemlélet tökéletes egyezést mutat (innováció, környezetvédelem, sharing economy, értékteremtés), miért is ne lennénk egymás felhasználói… Bálint örömmel fogadta a meghívást, és kíváncsian várjuk a történeteit: a novemberi Forbes-interjúja óta (Autós Bubi indul Budapesten! Csak egy app kell és van egy kocsid) újabb fél évnyi tapasztalatot gyűjtött az éles üzemben.
Azt szeretnénk megtudni tőle, hogy mitől lesz profitábilis egy környezetvédelemre épülő vállalkozás – tehát egy olyan, ami nem egyszerűen hozzájárul, hanem egyenesen az élére áll a fenntartható közlekedés megvalósításának. Vajon mit ért ő profit alatt, van-e a szokásos vállalkozói nyereség-elképzelések mellett olyan eredménye a munkájának, amire ő az anyagiakon túl játszik?

Természetvédelmi „multi”

Mivel szintén velünk állítják ki számláikat, egyértelmű volt, hogy a Műhelyen örömmel látnánk vendégül a világ legnagyobb természetvédelmi szervezetének, a WWF-nek hazai képviselőjét. Szerencsére Antal Alexa kommunikációs vezető elfogadta a meghívásunkat, és reméljük, megosztja velünk, milyen ötleteik, megoldásaik vannak vállalatok, akár egész kicsi vállalkozások számára, ha szeretnének tenni a környezetükért – és persze saját útjukról, küzdelmeikről és sikereikről is mesél, a globális tapasztalatok szintjén.
Gondolj csak bele, olyan szervezet képviselőjével beszélgethetsz nálunk, amely a világ egyik leghelyesebb faját, a pandákat segített megvédeni a kipusztulástól! 🙂 A WWF ikonikus küzdelmének eredményéről itt olvashatsz: A pandák megúszták!
Alexa „a nemzetközi természetvédelmi szervezetnél eltöltött több mint 8 éve alatt megjárta Madagaszkárt, ahol a szélsőséges körülmények között folytatott szemléletformálással ismerkedett, és Malajziát, ahol a tengervédelmi munka népszerűsítéséért felelt.” – úgyhogy feltehetően lesz számunkra érthetetlen közös témája Molnár Attila Dáviddal, akinek szakdolgozati témája viszont „a mélytengeri baktériumközösségek rokonsági viszonyainak tisztázása volt riboszomális RNS szekvencia-analízis alapján.”

Flóra és fauna független filmese

Molnár Attila Dávidtól akár azt is kérdezhetnénk majd, hogy hogyan esett választása a Kárpát-medence kellős közepéből a mélytengeri baktériumközösségekre, mint kutatási témára, de lesz tőle más megtudni-való is bőven. A természetfilm.hu 1996-os alapítása óta felhelyezte Magyarországot a világ természetfilmes térképére, és nem utolsósorban természetfilmezésből él (rendező, producer, író, fordító és tudományos filmszerkesztő), a kiinduló állapothoz képest, amikor gyakorlatilag itthon nem létezett független filmkészítés a témában. Filmográfiáján hosszasan görgethetünk lefelé, amin a flóra és fauna legmeglepőbb fajaival találkozhatunk (cápák, hangyák, túzok…), de az emberekkel is megtalálja a hangot, hiszen egy-egy forgatási projekten hatalmas csapatokat mozgat. Forgatott az Antarktiszon, Pápua Új Guineában, Borneón, a Vörös-tengeren, a Bajkál-tónál, Dél-Afrikában és Amazóniában – kész véletlen, hogy április elején épp itthon lesz, és el tudta fogadni a meghívásunkat!

Aki kérdez: a megosztásra érdemes ideák embere

Életem első személyes TEDx-élménye a Planetáriumban tartott, 2011-es rendezvény volt, ahol egy Günter Pauli nevű feltaláló-vállalkozó (ő hozta létre a világ első ökológia alapelvek szerint működő gyárát újrahasznosított építőanyagokból), olyan házról mesélt, ami a saját súlyából termeli a benne felhasznált energiát, meg olyan zebracsíkos épületről, amely ezzel az „állati” technológiával temperálja saját magát… Szóval lenyűgözött a fenntartható építészeti technológia (is), és a TEDx-rendezvények, melyek a terjesztésre érdemes ideákra (Ideas Worth Spreading) szakosodott, azóta is a globális világ legégetőbb problémáival, kihívásaival, örömeivel, sikereivel és lehetőségeivel foglalkozik. Végvári Imre alapította társaival a technológia (Technology), a szórakoztatás (Entertainment) és a design (Design) életbevágóan fontos témáit feldolgozó konferencia-sorozat magyarországi „leányát”, a TEDx Danubiát – idén májusban már a MüPában! -, és az áprilisi Műhely kerekasztal-beszélgetését is ő fogja vezetni. Készüljetek kérdésekkel, mert szívügye az interaktivitás! 🙂

Tavasz a fenntartható kertben

Helyszínnek pedig nem is választhattunk volna mást, mint egy valódi „Felelős gasztrohős„-t, a Kőleves Vendéglőt: ars poeticájuk szerint nem használnak adalékanyagokat, ízfokozót, se mikrohullámokat, viszont szabadon tartott tyúkok tojását, egészséges szemléletű gazdaságokból származó zöldségeket használnak, házi kenyeret sütnek, hozzáadott adalékok nélkül, a tészták, a szószok, öntetek, chutney-k, és lehetőleg minden alapanyag a saját konyhájukban készül.
Ezek közül is megkóstolhattok majd egy pár tavaszi finomságot, mert a kerekasztal-beszélgetés után levonulunk a kertbe, és falatozva-szörpözve folytatjuk kötetlenül a fent elkezdett beszélgetést, hogy talán az első igazi tavaszi kiülős-élményt is együtt éljük át. 🙂

Ja, és mindenképp legyen rajtad valami ZÖLD! 🙂

 

Fenntartható módon számlázol már?
Ha még nem velünk, regisztrálj magadnak 
Regisztrálok