Ezt a cikket utoljára ezen a napon módosítottuk: 2018.06.08. Mindent megteszünk, hogy naprakész információt szolgáltassunk oldalunkon, de előfordulhatnak elavult információk korábbi bejegyzéseinkben. Ha elavult információt találsz, kérjük, hogy jelezd ügyfélszolgálatunknak. Köszönjük!

A NAV 2018 júliusától bevezeti az online számlázást, azaz az online számla adatszolgáltatási kötelezettséget a hazai vállalkozások számára. Ennek fényében még érdekesebbek azok a megállapítások, amelyek az eNET Internetkutatóval közösen, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett, hiánypótló kutatásból kiderülnek.

Így hivatalosan bejelentjük, hogy megszületett az első magyarországi számlázási körkép, amely a 250 fő alatti munkavállalói létszámú cégek körében készült!

Miért számlázástörténeti mérföldkő ez a kutatás?
#1 Mert ilyen kutatás az érintett vállalkozások körében még nem készült, csak nagyobb cégekre fókuszáló.
#2 Mert kiderül belőle, felkészülten várják-e a vállalkozók a NAV online számlázás bevezetését.
#3 Mert kiderül, milyen típusú számlázó programok lesznek alkalmasak eleget tenni a NAV online számlázási elvárásainak.
#4 Mert az is kiderül, hányan ismerik a hazai vállalkozók között a Számlázz.hu-t.

Digitális csillagsztráda

Ahogy arról korábban már olvashattatok nálunk, a pénzügyi technológiai szolgáltatások az ügyfelek növekvő elvárásaira, a személyre szabott digitális élményekre és a felgyorsult technológiai fejlődésre építenek. És itt találkozik a fintech az online számlázóval. Az összefüggés az online számlázó és a fintech között, hogy mindkettő több mint technológia, üzleti szemlélet, amely megreformálja, ahogy a vállalati ügyeinket intézzük, és a hatékonyság növelése mellett több szabadidővel ajándékoz meg minket és családunkat.

Az eNet által végzett, a KKV szektor jelenlegi számlázási gyakorlatát, továbbá a NAV online számlázási kötelezettségre való felkészültséget körüljáró kutatás alapján elmondható, hogy a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások alapvetően nyitottabbak és rugalmasabbak a vállalkozásukat segítő digitális újdonságok bevezetésében, mint a nagyobb méretű cégek. Ezek a cégek tehát már felismerték, hogy a hatékonyságnövelés elősegíti üzleti sikereiket, és az adminisztráció helyett több idejük marad saját üzletükkel, illetve családjukkal foglalkozni.

Kik ezek a vállalkozók? Ők azok, akik:

  • az online működés iránt nyitottak, innovatívak
  • a számlázási folyamataikat gyorsabbá és egyszerűbbé tévő digitális megoldások iránt érdeklődnek
  • a digitalizációnak köszönhetően a felszabaduló időt és energiát inkább a vállalkozásuk építésébe fektetnék
  • a magas kiállított számlamennyiség kezelését plusz munkaerőt nélkül szeretnék megoldani, (pl.: webáruházak)
  • fontosnak tartják a transzparenciát – cégen belül és kívül egyaránt

A vállalkozások mellett pedig a könyvelők is profitálhatnak egy online számlázóból, hiszen a számlázás egyszerűsödésével felszabaduló munkaidejüket minőségi tanácsadói szolgáltatásra fordíthatják.

A számlázás nem cégméret kérdése

A cégek harmada kevesebb, mint 50 számlát állít ki évente.

A piackutatásba bevont 250 fő alatti munkavállalói létszámú cégek esetében a számlázás jellemzően nem napi szintű tevékenység: minden harmadik cégre igaz, hogy éves szinten nem állít ki ötvennél több számlát. Ugyanakkor a kutatás eloszlatja azt a tévhitet, miszerint kevés számla esetén nem éri meg elektronikus számlázót használni. A cégvezetőkkel történt interjúk tanúsága szerint a számlázók használata a kicsik és a nagyok életét egyaránt megkönnyíti: már évi néhány számlától nagy segítség, ha az online számlázó a begépelésre reagálva automatikusan felkínálja a partnercég pontos nevét, adatait, adószámát stb., nagyban csökkentve ezzel a hibák lehetőségét.

A nagy számlamennyiséggel rendelkezőket ugyanakkor olyan funkciók segítik, mint a tömeges számlagenerálás, az autokassza (ami szinkronizálja a kiállított számlákat és a számlára beérkező banki utalásokat), vagy a számlázót használó cég más rendszereivel való integrálhatóság képessége. Nem a kiállított számlamennyiségtől függ tehát, hogy valakinek érdemes-e online számlázó használatára adni a fejét.

Ezért, bár egyelőre a kézi számlatömb igen elterjedt ebben a vállalati szegmensben, mégis egyre több vállalkozás használ valamilyen számlázóprogramot – a kutatás tanúsága szerint a 250 főnél kisebb cégek fele.

A számlázóprogramok közül a szektor 8%-a online szoftvereket használ.

Az igénybe vett számlázóprogramok közül pillanatnyilag a telepített szoftverek az elterjedtebbek – ezt a szektor 40%-a használja. Ugyanakkor az online számlázók, melyek felhő alapú szolgáltatások, dinamikusan terjednek: jelenleg a mikro-, kis- és középvállalkozások 8%-a intézi a számlázással kapcsolatos ügyeit online számlázóval.

NAV online számlázás

A felmérés szerint a 250 fő alatti vállalkozások 79%-a tud arról, hogy 2018. július 1-től bizonyos feltételek teljesülése esetén online adatszolgáltatás lesz szükséges a NAV felé. Az ennek való megfelelés kényszere azonban okozhat némi izgalmat a vállalkozások körében. Ha egy cég a számlázóprogramok között keresgél, fontos, hogy a NAV-álló megoldásokat részesítse előnyben. Ebben az esetben lehetséges, hogy a telepített szoftverek is alkalmasak lesznek a NAV által előírt online adatszolgáltatásra, bár valószínűleg több feladata lesz a vállalkozónak ennek beállításával, a telepítőprogram frissítésével, és az adatok elküldésével a jogszabályalkotó felé, mint egy online számlázó esetében, ahol ezek a folyamatok automatikusan lezajlanak majd.

A számlázási piacon többféle online számlázóprogram is megtalálható, melyek gyors, egyszerű, áttekinthető számlázási lehetőséget kínálnak. Ugyanakkor ezek a programok eltérőek lehetnek aszerint, hogy mennyire felhasználóbarát a kezelésük, milyen beépített lehetőségeket kínálnak, illetve milyen csomagokat és árakat nyújtanak. Az online számlázók többsége ingyenesen biztosítja számlázó szolgáltatását a vállalkozóknak (egyfajta alap csomagban), és csak a kényelmi szolgáltatásokért kell fizetnie azoknak, akik arra igényt tartanak. Ezzel kapcsolatban olvashattok a NAV online számlázási kisokos cikkünkben.

A jövő az elektronikus számláké

Fontos, hogy az online számlázóval elektronikus és papír alapú számlák egyaránt kiállíthatók. Mi viszont emellett kifejezetten büszkék vagyunk rá, hogy 2010-ben a Számlázz.hu tette elsőként széles körben elérhetővé az e-számlázást a hazai vállalkozások számára.

Akkoriban Magyarországon az e-számlázás még “úri huncutságnak” számított, mert olyan drága volt, hogy csak a nagyvállalatok engedhették meg maguknak. Ehhez mérten az e-számla árak is az egekben jártak: nem volt ritka az 500 Ft feletti darabár. Az árak leszorítása mellett arra is figyeltünk, hogy az e-számlázás elkezdéséhez elegendő legyen mindössze egy elektronikus szerződés elfogadása.

E-számlázást a mikor- kis- és középvállakozások 12%-a használ.

E-számlázást jelenleg a mikro- kis- és középvállalkozások közel nyolcada (12%) használ az eNET kutatása szerint, közülük 4% csak így számláz. A NAV kötelezettség előre láthatóan az elektronikus számlák részesedésének növekedését is magával hozza majd. Az online számlakiállítás tehát dinamikusan terjed, és folyamatosan nő az elektronikus számlák részesedése is. Az online vásárlásban egyre járatosabb magyar lakosság számára az, hogy elektronikus számlát kap, vásárlóként már teljesen megszokott.

Mindezzel együtt, a kisebb cégek vezetői közül is egyre többekben fogalmazódik meg a gondolat, hogy érdemesebb lenne számlázásukat egy jól követhető, egyszerű, NAV-álló, és alapfunkcióit tekintve ingyenes vagy minimális költséggel bíró számlázóprogramra átterelni. És itt jön a Számlázz.hu a képbe!

A Számlázz.hu-ról

A Számlázz.hu a piackutatás adatai alapján is messzire jutott e kezdetektől. Olvashattok erről egyik blog posztunkban is, miszerint a Számlázz.hu volt Magyarország első online számlázója, melyet három informatikus kezdett el fejleszteni 2005-ben, több mint 12 éve. Eredetileg hobbi-projektnek indult, csak időközben – ahogy mondani szokták – kinőtte magát. Az első öt évben (2005 és 2010 között) közel 1000 magyar vállalkozás csatlakozott a Számlázz.hu-hoz. 2018 februárjában pedig már át is léptük a 60 000 vállalkozást is. Ezzel érkezett el a Számlázz.hu 3.0, avagy a Digitális Pénzügyi Asszisztens kora, amikor a szolgáltatásaink messze túlnyúlnak az egyszerű számlázás keretein, és olyan digitális megoldásokat találtok nálunk, amelyekhez eddig csak a nagyvállalatok férhettek hozzá (aranyáron). Nálunk ezek a legkisebb mikrovállalkozás számára is azonnal elérhetők, ráadásul nagyjából ezer forintos havidíjért.

A piackutatásból továbbá kiderül, hogy a számlázóprogramok közül a Számlázz.hu felhő alapú szolgáltatása az egyik legismertebb. Az eNET kutatása szerint az online számlázó nevét minden második, adott vállalatméretbe tartozó cég képviselője ismeri, és egyben ez az egyik legelterjedtebb számlázó szolgáltatás is a hazai piacon.

Ezt ezúton is köszönjük minden vállalkozónak, akik már csatlakoztak a számlaverzum közösségéhez!

Röviden a felmérés hátteréről: az eNET 200 mikro-, kis- és középvállalkozást kérdezett meg a témában, telefonos adatfelvétellel, 2017. december 6 és 13 között. Az adatok vállalatméret és régió alapján reprezentálják a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat. A téma teljesebb körüljárása érdekében a telefonos adatfelvételt mélyinterjús beszélgetésekkel egészítettük ki. A kutatás a Számlázz.hu-val közösen készült.

Szeretnél többet tudni a NAV online számlázásról?